Megjelent a rendelet a járványügyi szigor hétfői feloldásáról

Ahogyan azt a kormány már bejelentette, a járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi korlátozásokat.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a kormány a héten a többi között tárgyalt a járványhelyzetről is, és az operatív törzs tájékoztatása után úgy döntött, hétfőtől kivezeti a pandémiás korlátozások többségét.

A fentiekkel kapcsoaltban a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében úgy fogalmazott, „a sikeres védekezésnek és a lakosság átoltottságnak köszönhetően a járvány ötödik hulláma visszahúzódóban van, ezért a még meglévő korlátozások is megszűnnek”. Az erről szóló kormányrendelet meg is jelent péntek este a Magyar Közlönyben.

A maszkviselési kötelezettség hétfőtől megszűnik:

  • a tömegközlekedési eszközökön,
  • az üzletekben és a bevásárlóközpontokban,
  • a postákon és az ügyfélszolgálatokon,
  • a színházakban, mozikban és múzeumokban,
  • a sportrendezvényeken, valamint
  • a vendéglátó egységek dolgozóinak sem kell maszkot viselniük munkájuk során

– ismertették újfent.

A fentieken túl megszűnik minden olyan korlátozás, amely védettségi igazolványhoz kötötte valamely hazai szolgáltatás igénybevételét. Megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások, nem kell már védettségi igazolvány sportrendezvényre, kulturális rendezvényekre, zenés-táncos rendezvényre, 500 főnél nagyobb létszámú szabadtéri rendezvényekre sem.

A Magyarország területére történő beutazással kapcsolatos korlátozásokat is feloldják.

Hozzátették ugyanakkor, hogya védettségi igazolvány kiállítására és érvényességére vonatkozó szabályok nem változnak,

hiszen azok az uniós Covid-igazolványra vonatkozó szabályozással összhangban lettek kialakítva, az uniós országok pedig továbbra is maguk határozzák meg, hogy Covid-igazolványhoz kötik-e az országba való belépést.

Felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy a kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek, aki élni szeretne azzal. Az oltás felvétele a kórházi oltópontokon, a háziorvosoknál és a házi gyermekorvosoknál továbbra is lehetséges. A regisztrációs és az időpontfoglaló honlap folyamatosan nyitva áll, márciusban is minden héten lesznek oltási akciónapok.

Az oltás felvétele továbbra is elvárt az egészségügyi és a szociális dolgozóktól, valamint a honvédelemben, de a közigazgatás többi területén feloldják a kötelezettséget.

https://infostart.hu/belfold/2022/03/05/megjelent-a-rendelet-a-jarvanyugyi-szigor-hetfoi-feloldasarol

Részvény: