Megaper fenyegeti a biztosítókat az Oroszországban ragadt repülőgépek miatt

Több milliárd dolláros jogi csata kezdődik meg a héten Londonban arról, hogy ki állja az Oroszországban rekedt több száz repülőgép számláját, mivel a tulajdonosok megpróbálják elérni, hogy a biztosítótársaságok kifizessék őket – írja a Financial Times.

Az AIG, a Chubb és a Lloyd’s of London csoportokat is magában foglaló társaságok „megapernek” néznek elébe amiatt, hogy az ukrajnai inváziót követően az Oroszországban rekedt, főként Boeing és Airbus repülőgépek tulajdonosainak járó biztosítások kifizetését megtagadták.

A repülőgépek tulajdonosai – köztük a világ legnagyobb kereskedelmi repülőgép-lízingcége, az AerCap – összesen mintegy 3 milliárd dollárt követelnek a biztosítóktól a szerdán kezdődő és a tervek szerint karácsonyig tartó eljárásban. A viszontbiztosításra vonatkozó párhuzamos eljárások szintén folyamatban vannak, a Legfelsőbb Bíróságon novemberre van kitűzve a tárgyalás.

A légi-közlekedési biztosítási ágazat történelmének akár legnagyobb veszteségével néz szembe, amely meghaladhatja a 9/11 utáni veszteségeket is. Több mint 500 repülőgép rekedt Oroszországban az ukrajnai inváziót követően, a becslések szerint 10 milliárd dollár értékben.

A nyugati bérbeadóknak sikerült visszaszerezniük a repülőgépek egy részét, de a legtöbb továbbra is Oroszországban maradt, és az orosz légitársaságok még mindig repülnek velük. A cikk szerint a biztosítók nevében eljáró ügyvédek vélhetően azzal érvelnek majd, hogy túl korai lenne teljes veszteséget megállapítani, már csak azért is, mert a repülőgépek nem semmisültek meg, és még visszaszerezhetők, ráadásul a biztosítási kötvények megfogalmazása szerint a bérbeadókra nem terjed ki a biztosítási fedezet.

Részvény: