Marcont azok a választók tartották hatalomban, akik első sorban Le Pen győzelmét igyekeztek elkerülni

A második ciklusát kezdő francia elnök, Emmanuel Macron szavazóinak 42 százaléka elsősorban azért szavazott bizalmat a La République en Marche jelöltjének, hogy meggátolja a szélsőjobboldali Marine Le Pen győzelmét – derül ki az Ipsos-Sopra Steria felméréséből, amit a Mérce szemlézett.

A felmérés szerint a hivatalban lévő államfő több mint 18 millió szavazójának csupán 58 százaléka indokolta azzal támogatását, hogy szerintük Macron jó elnöke lenne az országnak.

Újraválasztásával kapcsolatban a megkérdezettek 46 százaléka fogalmazott meg negatív érzéseket (csalódottságot, dühöt, félelmet), miközben csupán a választók 34 százaléka értékelte pozitíván a centrista-jobboldali politikus győzelmét. Ezen túl a leggyakrabban megjelölt pozitív érzés a szélsőjobb veresége miatti megkönnyebbülés volt.

A két forduló között élénk figyelem helyeződött a harmadik helyen végző, baloldali populista Jean-Luc Mélenchon híveire, ugyanis sokan úgy gondolták, hogy a neoliberális gazdaságpolitikát képviselő Macronnal szemben inkább Le Penre voksolnak. Maga Mélenchon egyébként arra kérte a szavazóit, hogy semmiképp ne szavazzanak Le Penre. Az Ipsos kutatása szerint támogatóinak többsége így is tett: 42 százalékuk voksolt Macronra, és csak 17 százaléknyian szavaztak Le Penre a második fordulóban.

Macron az V. Köztársaság 1958-as kikiáltása óta a harmadik, az öt éves mandátum 2002-es bevezetése óta pedig az első francia államfő, akit újraválasztottak, de hiába aratott a vasárnapi választáson a vártnál magabiztosabb győzelmet, az 58,55 százalékos támogatottsága jelentősen elmarad öt évvel ezelőtti sikerétől, amikor 66,1 százalékkal utasította maga mögé Le Pent.

https://24.hu/kulfold/2022/04/25/macron-valasztas-elnok-2022-le-pen-szelsojobb/

# Franciaország #Európá #Macron #Elnök

Részvény: