Már több mint 610 ezer orosz katona eshetett el vagy sebesülhetett meg az ukrajnai háborúban

Meghaladta a 610 ezret az ukrajnai háborúban eddig elesett és megsebesült orosz katonák száma – mondta Nicholas Aucott, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) brit delegációjának katonai tanácsadója.

Aucott – akinek a nyilatkozatát a londoni külügyminisztérium ismertette –, a szervezet szerdai ülésén azt mondta, hogy a brit kormány számításai szerint

idén augusztusban naponta átlagosan 1187 orosz katona halt meg vagy szenvedett sérüléseket az ukrajnai hadszíntéren.

A brit EBESZ-küldöttség szakértője szerint az orosz fegyveres erők Ukrajnában szolgáló katonái közül tavaly augusztusban napi átlagban 544, 2022 augusztusában 236 esett el vagy sérült meg.

Elmondta azt is, hogy Ukrajna az orosz fekete-tengeri hadiflotta hajóinak negyedét megrongálta vagy megsemmisítette. A brit szakértő szerint a veszteségek között szerepel a Rosztov nevű orosz tengeralattjáró, amelyet az ukrán fegyveres erők augusztus 3-án semmisítettek meg.

Kiemelte, hogy

orosz hadiflotta a második világháború óta most először veszített el tengeralattjárót harci cselekmény következtében.

Aucott arról is beszélt, hogy Oroszország az észak-koreai fegyverek vásárlásáról jelenleg is zajló tárgyalásokkal az ENSZ Biztonsági Tanácsának számos határozatát megsérti, köztük olyanokat, amelyeket maga is megszavazott. Megerősítette, hogy Oroszország most első ízben Irántól is beszerzett ballisztikus rakétákat. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a múlt hét elején, londoni tárgyalásait záró sajtóértekezletén mondta el, hogy Washington értesülései szerint Oroszország rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat kapott Irántól.

Diplomáciai adok-kapok

A londoni külügyminisztérium szerdán bejelentette azt is, hogy bekérették Andrej Kelint, Oroszország londoni nagykövetét. Közölték vele, hogy a brit kormány a leghatározottabban elítéli az orosz fél által Nagy-Britannia ellen nyilvánosan folytatott példátlan, megalapozatlan, agresszív kampányt, beleértve a brit külügyi testület egyes tagjai ellen felhozott rosszindulatú és teljesen alaptalan vádaskodásokat.

A szerdai brit tiltakozás közvetlen előzményeként az orosz hatóságok múlt pénteken közölték, hogy visszavonták a moszkvai brit nagykövetség hat diplomatájának akkreditációját, mert tevékenységük az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szolgálat birtokában lévő dokumentumok szerint kémkedésre és szabotázstevékenységre utaló jeleket mutat.

A londoni orosz nagykövettel szerdán ismertetett tiltakozó nyilatkozatban a brit külügyminisztérium leszögezte, hogy Oroszország a lépéssel megsérti a diplomáciai kapcsolatokat szabályozó Bécsi Konvencióból eredő kötelezettségeit. A tárca dezinformációs tevékenységgel, Európában végrehajtott szabotázscselekményekkel és az Oroszországban működő brit diplomáciai képviseletek működésének korlátozásával, a diplomaták zaklatásával vádolta viszont Moszkvát.

Részvény: