Már az iskolákban megtanítanák lőni az orosz gyerekeket

Az iskolásokat harci fegyverek használatára kell tanítani, és ezt a kultúrát gyerekkorban kell kialakítani” – mondta Kirill Liszorgorszkij, az Orosz Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes vezetője a Második Országos Fegyver Fórumon. A miniszterhelyettes szerint nemcsak arról van szó, hogy meg kell tanulni jól célozni, hanem tudni kell szétszedni és összerakni is a fegyvereket. „Ez egy olyan kultúra, amit gyerekkorban kell megalapozni” – tette hozzá.

Javasolja, hogy a lövészetet tegyék iskolai tantárggyá, ahol a gyerekeknek vak- vagy éles fegyverekkel kellene dolgozniuk a lőtereken. „Miután szétszedtük és összeraktuk a fegyvert, azonnal el kell menni vele lőni. Szükség van buszokra, megfelelő lőterekre és lőállásokra, valamint a különböző iskolák közötti ütemtervek összehangolására. Ez egy komplex munka” – tért rá a gyakorlati megvalósítás részleteire Liszorgorszkij. Kiemelte az együttműködés fontosságát az Orosz Nemzeti Gárdával (Roszgvardija), ami a fegyverek tárolásáért felel.

Hasonló javaslattal állt elő augusztus végén elő Viktor Vodolackij, az Állami Duma képviselője. Szerinte az orosz iskolákban az első osztálytól be kell vezetni a katonai alapképzést, valamint egy biztonsággal, „a történelmi igazság megőrzésével”, és az „extremizmus és a terrorizmus elleni küzdelemmel” kapcsolatos tantárgyat. Vodolackij szerint ez a képzés a „Haza védelmének és biztonságának alapjai” tantárgy bevezetésének kezdete lehet.

Az új tanévtől az orosz iskolákban a korábbi „Életvédelmi ismeretek” órákat felváltja „A Haza védelmének és biztonságának alapjai”, amit az Ukrajnából hazatérő katonák tartanak majd a diákoknak. Az új tantárgyhoz néhány iskola már megvásárolta a szükséges felszerelést, például katonai sérülésszimulátorokat, dózismérőket és aknautánzatokat. 

Részvény: