Májusban 495 900 forint volt a bruttó átlagkereset

A Központi Statisztikai Hivatal legújabb összesítése alapján májusban 495 900 forint volt a bruttó átlagkereset. Ez azt jelenti, hogy a reálkereset 3,8 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 10,7 százalékos növekedése mellett – Index.

Májusban a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete az egy évvel korábbinál 14,9 százalékkal magasabb, 495 900 forint volt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,6 százalékkal, 342 000 forintra emelkedett – idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett hétfői adatait az MTI.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 461 700 forintra becsülhető, 14,3 százalékkal meghaladta a tavaly májusit.

Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járult hozzá.

A reálkereset 3,8 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 10,7 százalékos növekedése mellett.

A bruttó kereset mediánértéke 397 900 forintot ért el, 14,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 276 000 forint volt, 15,9 százalékkal felülmúlta az előző év májusit.

Az év első öt hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 18,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 19,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A reálkereset 8,7 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 9,0 százalékos növekedése mellett.

#brutto_atlagkereset

Részvény: