Magyar származású, meleg képviselőt küld a Kongresszusba Vermont

Becca Balint az első női és nyíltan leszbikus képviselő, akit megválasztottak a keleti államban.

A szavazatok több mint 60 százalékát szerezte meg Becca Balint demokrata jelölt Vermontban, ezzel magabiztos győzelmet aratott öt ellenfelével szemben – írja az Advocate. Elődje, a szintén demokrata Peter Welch a szenátusi pozícióért indult az idei választáson, amit a szerda reggeli állás szerint valószínűleg meg is szerez majd.

„Vermont az a hely, ahol a kedvesség, a hitelesség és a bátorság számít, ahol egy bevándorló apa és egy munkásosztálybeli anya gyermeke lehet az első nő és az első meleg, aki képviseli az államot” – idézi Becca Balint győzelmi beszédét az MTI. A képviselő 1968-ben született az Egyesült Államokban, édesapja a holokauszt idején menekült el Magyarországról.

Balint kampányát számos LMBTQ-, emberi- és női jogi civil szervezet támogatta, győzelméről az egyik vezetője azt nyilatkozta, a választáson a szexuális kisebbségek és a nemek közötti egyenlőségről is döntöttek a szavazók. „Bízunk benne, hogy Becca szilárdan kiáll majd az abortuszhoz való jog védelméért is, és számos nőt, valamint az LMBTQ-közösséghez tartozó embert motivál majd, hogy részt vegyen a politikában” – mondta Annise Parker.

Vermont volt az utolsó állam, amelyik korábban nem küldött női képviselőt a Kongresszusba, így a korábban tanárként dolgozó, kétgyermekes Balint megválasztását többen történelmi jelentőségűnek tartják.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20221109_Magyar_szarmazasu_kepviselot_kuld_a_Kongresszusba_Vermont

Részvény: