Péntek délután ököllel esett egy férfi Mosonmagyaróváron a Tisza Párt egyik női aktivistájának – közölte Magyar Péter, a párt elnöke. A nő feljelentést tett könnyű testi sértés és tettleges becsületsértés miatt a rendőrségen.
A párt szerint a helyi lakótelepen terítette az aktivista a Tiszta Hangot. Az egyik lépcsőházban, amikor tette be az újságokat a postaládákba, megjelent egy 60 év körüli férfi, aki szóvá tette, mit csinált. Azt üvöltötte, hogy „ezt a szemetet vidd innen, nincs jogod ezt szórni!”, mire ő azt mondta, hogy jogában áll az újságot kiosztani.
Ez a szóváltás többször is elhangzott, majd végül a férfi felrúgta a nő kosarát, majd nyakon, illetve vállon ütötte és kilökte a lépcsőházból – mondta a nő a közlemény szerint. Utána hívta a 112-t, a férfi pedig elment a helyszínről.
Az elmúlt hetekben több támadásról is beszámolt a Tisza Párt, Békés megyei Geszten megdobálták az önkénteseik gépkocsiját, Kaposváron pedig megrugdosták a tiszásokat. Korábban szurkálással is megfenyegették az aktivistáikat, Debrecenben pedig baltával kergették meg őket. A múlt hét szombaton a Fidesz is feljelentést tett, Vitályos Eszter szerint az egyik aktivistájukra gázpisztollyal lőttek rá Szentendrén.
