Magyar kutatás igazolja: a kínai vakcina nem elég hatékony az időseknél

Egy frissen megjelent magyar tanulmány megmérte a Sinopharm-vakcinával oltottak semlegesítő antitestjeit, majd összehasonlította az eredményt a szintén a kínai vakcinával oltottak megbetegedési adataival. Ezzel igazolta, hogy az antitestszint jó előrejelzője a védettségnek, és a kínai vakcinával oltott időseknél az antitestek hiánya valóban következtetni enged arra, hogy kevésbé védettek a Covid19 ellen.

A tanulmány szerzői Ferenci Tamás docens, az Óbudai Egyetem biostatisztikusa és Sarkadi Balázs akadémikus, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont orvos-biokémikusa. Az eredményeik hétfőn jelentek meg egy magasan jegyzett nemzetközi szaklapban, a BMC Infectious Diseases nevű folyóiratban – írja a Telex.

A vizsgálat arra jutott, hogy az életkor emelkedésével csökken a vírust ténylegesen semlegesíteni képes antitestek szintje: az 50 év alattiak körülbelül 90 százalékánál volt jelen mérhető mennyiségben, de 60 éves kornál már a kínai vakcinával oltottak 25 százalékánál egyáltalán nem termelődött semlegesítő antitest, a 80 év felettieknél pedig ez az arány már az 50 százalékot is elérte. A tanulmány 2021. április 1. és június 21. között vizsgálta a 14 napja a második adag kínai oltást megkapó 450 személy védettségét.  Erről a tanulmányról és a legfontosabb megállapításairól már júliusban elérhetővé vált egy preprint, azaz még nem lektorált változat.

Azóta történt egy fontos fejlemény: november végén megjelent az első olyan tanulmány, amely vakcinatípusra és életkorra lebontva mutatja be, mennyire védenek Magyarországon az oltások a megfertőződés és a halálozás ellen.

Ez, a Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert is a szerzői között tudó vizsgálat sajnos azzal az időszakkal már pont nem foglalkozott, amikor a vakcinák hatékonysága az eltelt idő hossza miatt jelentős csökkenésnek indult, de ezzel együtt is mérföldkőnek számított, mert először közölt érdemi adatokat szakszerű formában a vakcinák magyarországi teljesítményéről.

Az antitestes tanulmány most megjelent változatában a kutatóknak így már volt alkalmuk összehasonlítani a nyáron napvilágot látott eredményeiket a való világbeli adatokon alapuló vakcinahatékonysággal. Ez nemzetközi viszonylatban is ritka lehetőséget adott arra, hogy ugyanazon a populáción (még ha nem is ugyanazon embereken) és ugyanabban az időszakban vizsgálják a vakcinák által kiváltott immunválasz és a klinikai védettség kapcsolatát. Káslerék eredményei pedig utólag is igazolják nemcsak az antitestmérések helyességét, de azt is, hogy a semlegesítő antitestek szintje jó becslést ad a védettség szintjéről.

A további részletek a Telex cikkében olvashatók.

https://hirklikk.hu/kozelet/magyar-kutatas-igazolja-a-kinai-vakcina-nem-eleg-hatekony-az-idoseknel/392958/

Részvény: