Macron: Putyin zsarolni akar

A mi dolgunk az, hogy tartsuk a saját irányvonalunkat Vlagyimir Putyin orosz elnök zsarolásával szemben – mondta csütörtökön Emmanuel Macron francia államfő a BFM francia hírtelevíziónak adott interjúban.

Jelenleg eszkaláció történik, amelyet Oroszország indított több szempontból: a részleges mozgósítással és a háborús beszéddel, ezzel a fenyegetéssel, amelynek célja a megfélemlítés vagy emlékeztetés arra, hogy Oroszország nukleáris fegyverrel rendelkező hatalom

– hangsúlyozta a francia elnök.

Ebben a helyzetben a mi feladatunk az, hogy tartsuk a saját irányvonalunkat, azaz segítsük Ukrajnát, ahogy tesszük is, a területe megvédésében, és soha nem abban, hogy Oroszország ellen agressziót tudjon elkövetni. Mi nem állunk háborúban Oroszországgal

– hívta fel a figyelmet.

Az oroszországi részleges mozgósítás bejelentése és a nukleáris fegyverrel történő fenyegetés a francia elnök szerint „egyértelműen zsarolás, miután egyértelmű, hogy (Oroszország) rendelkezik ilyen fegyverekkel, és a kockázat jelen van. Ez a nyomásgyakorlás az egyik módszer ennek a háborúnak az egyik nehéz pillanatában” – fogalmazott Emmanuel Macron.

De én nem fogok semmiféle olyan értelmezést adni, semmi olyasmit mondani, amely hozzájárulna az eszkalációhoz

– tette hozzá.

A francia elnök kiemelte:

Ukrajnában ellentámadás történik délen, és észak az, amelyik destabilizálta az orosz frontot, ez az első pont. A gazdasági helyzet természetesen összetettebb, mint ahogy azt állítják, hiszen cégek hagyják el az országot, és a partnerek nem segítenek annyira, mint Oroszország várta. A harmadik dolog pedig az, hogy diplomáciai téren Oroszország elszigetelődik

– vélte Emmanuel Macron.

Franciaország józan nukleáris hatalom. Általában soha nem jó politika fikciót folytatni, és különösen nem ebben a témában, mert belekerülünk egy eszkalációs játékba, amikor kijelentjük, hogy ha ez meg ez történik, akkor én ezt fogom tenni

– hívta fel a figyelmet.

Mi ugyanazt az eredményt akarjuk elérni, amit a kezdetektől hangoztatunk. Azt, hogy Ukrajna ellen tudjon állni, hogy visszaszerezze a szuverenitását, és hogy Ukrajna és Oroszország tárgyalóasztalhoz üljön

– mondta a francia elnök.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/09/22/tuntetesek-mozgositas-orosz-ukran-haboru-vlagyimir-putyin-elo-kozvetites-percrol-percre-2022-09-22/#macron-putyin-zsarolni-akar

Részvény: