Macron legalább nettó kétezer eurós bért ígért a pályakezdő tanároknak

Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön ígéretet tett a pedagógusbérek emelésének folytatására annak érdekében, hogy egy pályakezdő tanár kezdő havi fizetése ne legyen kevesebb nettó kétezer eurónál.

A francia rektori konferenciának a párizsi Sorbonne egyetemen tartott tanévnyitóján elmondott beszédében az államfő jelezte, hogy folytatódik a pedagógusok bérének két évvel ezelőtt megkezdett emelése azért, hogy „egyetlen tanár se kezdhesse a karrierjét havi nettó kétezer eurónál kevesebbért”.

Ez mintegy 10 százalékos fizetésemelést tesz lehetővé a jelenlegi helyzethez képest

– mondta Emmanuel Macron.

Az elnök azt javasolta a tanároknak, hogy önkéntes alapon vállaljanak külön feladatokat plusz bérezésért, például egyéni foglalkozásokat a tanulókkal.

A most kezdődő tanévben mintegy négyezer tanári állás betöltetlen maradt az oktatási tárca által közzétett adatok szerint. A középiskolákban leginkább francia-, német-, fizika-, kémia- és matematikatanárokból van hiány.

A tanárhiány miatt – amelynek oka elemzők szerint elsősorban az alacsony bérezés – akár órák is elmaradhatnak egy-egy franciaországi intézményben. A francia parlament júniusban közzétett jelentése szerint azonban a jelenség nemcsak Franciaországra jellemző: valamennyi európai uniós államban egyre nagyobb nehézséget okoz betölteni a tanári állásokat, ami a pedagóguspálya vonzerejének európai válságára utal.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/08/25/macron-pedagogus-ber/

Részvény: