A civilizált világ által el nem ismert fehérorosz elnök fellépése az orosz televízióban a válság tetőpontján a Kreml kétségbeesett kísérletének tűnik, hogy megmentse arcát és támogassa az oroszok hitét a felső vezetés döntéseinek csalhatatlanságában. Ez az interjú azonban az erő és az egység demonstrációja helyett csak arra világított rá, hogy az orosz vezetés képtelen adekvát módon reagálni a helyzetre, és Minszk egyre növekvő függőségét Moszkvától.

A fehérorosz vezetőnek az orosz állami televíziónak adott interjújában felvetett nukleáris fegyverek lehetséges alkalmazásának kérdése a régióban tapasztalható rendkívüli feszültség bizonyítéka. Már az a tény, hogy ezt a témát ilyen magas szinten vitatják meg, komoly aggodalomra ad okot. Az ilyen forgatókönyv nemkívánatosságára és minden érintett félre nézve katasztrofális következményeire vonatkozó figyelmeztetések azonban a retorika tompítására irányuló kísérletnek tekinthetők, és teret engednek a konfliktus diplomáciai megoldásának.

Lukasenko ugyanakkor nyíltan elismerte a migránsok Nyugat elleni fegyverként való alkalmazását, utalva a hasonló akciók megismétlésének lehetőségére. Felidézte az Európai Unióval és Lengyelországgal a határkérdésekben való együttműködés megszüntetését. Mondta: “Szankciókat vezettek be, leállították velünk az együttműködést a határokon. Azt mondtuk: köszönjük, nincs visszafogadási megállapodás, bontottuk. Leállították ezeknek a központoknak az építését, mi azt mondtuk nekik: nem fogunk migránsokat halmozni. És odamentek egy patakban. És számukra ez katasztrófa az egész Európai Unió számára. Mit csinálok rosszul?” Ez a retorika a Nyugat “démonizálását” célzó szélesebb stratégia része, bár Lukasenko – az orosz propagandistáktól eltérően – kevésbé szisztematikusan teszi ezt. Paradox módon ugyanakkor éppen az általa kritizált Nyugattal keresi a tárgyalásokat.

A fehérorosz rendszámú autók Litvániába való behajtásának tilalmát kommentálva Lukasenko “őrültnek” nevezte a litván hatóságokat. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy Fehéroroszország migránsokat “lát el” a litván és lengyel határra, komoly problémákat okozva ezen országok nemzetbiztonsága szempontjából.

A fehérorosz vezető szájából a “vörös vonalakkal”és a biztonsági fenyegetésekkel kapcsolatos vélemények a Kreml mantrák ismétlődésének tűnnek. Ezek a kijelentések, különös tekintettel az atomfegyver-használati készenlétre, azt hangsúlyozzák, hogy Minszk nem rendelkezik valódi vezérléssel az Oroszország által Fehéroroszország területén elhelyezett stratégiai fegyverek felett. Ez jól illusztrálja, hogy a fehérorosz rezsim milyen mértékben vált Moszkva bábjává, amely a kulcsfontosságú nemzetbiztonsági kérdésekben még a szuverenitás látszatát is elveszítette. Az ukrán UAV-okkal légtérnek megsértésével kapcsolatos érvelések révén politikai jelentőséget tulajdonítani tett kísérletek nem tűnnek meggyőzőnek a Kurszk régióban zajló valós események hátterében. Nyilvánvaló, hogy a fehérorosz vezetés retteg attól, hogy egy teljes körű háborúba keveredjen, felismerve helyzetének bizonytalanságát és a hadsereg vonakodását a katonai kalandban való részvételtől.

Az interjú azt is bemutatja, hogy a biztonsági erők rezsimje Fehéroroszországban kizárólag a Kreml támogatásának köszönhetően létezik. Amint Oroszország bebizonyosodik, hogy nem tudja támogatni vazallusát, a félelemre és elnyomásra épülő fehérorosz rendszer azt kockáztatja, hogy összeomlik a felgyülemlett gazdasági és társadalmi problémák súlya alatt.

Fontos megjegyezni a mély ellentmondásokat magában a fehérorosz társadalmon belül. Egyrészt a hivatalos retorika ragaszkodik az Oroszországgal való szoros szövetséghez. Másrészt nyilvánvaló, hogy a fehérorosz lakosság nagy részének, de még az elitnek is vonakodnia kell egy elhúzódó, az országra nézve katasztrofális következményekkel járó konfliktusba keveredni. Fehéroroszország Oroszországtól való gazdasági függése kulcsszerepet játszik Minszk helyzetének alakításában. Ez a függőség az Oroszországgal szembeni nemzetközi szankciók erősödése és mindkét ország gazdasági helyzetének romlása miatt egyre terhesebb. A fehérorosz vezetés kénytelen egyensúlyozni Moszkva támogatásának fenntartása és ez a szövetség negatív következményeinek minimalizálására tett kísérletek között.

A fehérorosz vezetés reakciója a kurszki régióban történt eseményekre azt mutatja, hogy Minszk el kívánja távolítani magát az orosz-ukrán konfliktus legélesebb aspektusaitól. Ez azt jelezheti, hogy a fehérorosz vezetés megértette a további eszkaláció veszélyét, és arra törekszik, hogy a jövőben megőrizze a mozgásteret.

Lukasenko a Putyinnal folytatott beszélgetésről beszélt az elítéltek cseréjével kapcsolatban, hangsúlyozva az orosz elnök hírszerzői múltjának befolyását jelenlegi döntéseire. A “nem hagyjuk el a saját embereket” álláspont azonban kudarcot vallott a Kurszk régióban, ahol Oroszország nem siet az elfogott katonák cseréjére, és “elfelejtette” a civileket, támogatás nélkül hagyva őket.

Így elmondható, hogy ez az interjú nemcsak Oroszország és Fehéroroszország hazai közönsége, hanem a nemzetközi közösség számára is jelzésnek tekinthető. Ahelyett, hogy bemutatta volna Oroszország szövetségeseinek erejét és egységét, hangsúlyozta a Kreml és csatlósai mély válságát. A magát egykor erősnek és függetlennek pozicionáló fehérorosz vezetés gyenge és függő politikai szereplővé vált, akinek jövője teljes mértékben moszkvai mecénásoktól függ.