Lemondott Koszovó miniszterelnöke

Lemondott miniszterelnöki pozíciójáról Albin Kurti, Koszovó miniszterelnöke. A politikus 2021-es választások óta töltötte be a kormányfő szerepét.

Néhány órával azelőtt, hogy letette volna a Koszovói közgyűlés tagsági esküjét, lemondott miniszterelnöki posztjáról Albin Kurti. A döntését levélben küldte át a titkárságnak – írja a Magyar Szó.

A koszovói törvények értelmében azoknak, akik képviselői mandátumot szereztek, de egyúttal a koszovói kormány részei, azaz valamilyen végrehajtó funkciójuk van (miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes, miniszter vagy miniszterhelyettes) le kell mondaniuk a végrehajtói funkciójukról.

Március 23. óta, amikor letelt a kormányunk négy éves mandátuma, a kormány ügyvezetői/lemondott kormányként működik. Összhangban az Alkotmánnyal és az érvényes törvényekkel, a 2025. március 25-én adott és elfogadott nyilatkozatommal, valamint az aznap tett nyilvános állásfoglalásommal gyakorlatilag benyújtottam a lemondásomat a kormánnyal együtt. A Koszovó Köztársaság kilencedik képviselőházának a képviselőjeként teendő eskü érdekében ezúton hivatalosan is benyújtom lemondásomat a végrehajtó tisztségről, azzal, hogy a lemondás a fenti dátummal hatályos, összhangban az Alkotmánnyal és az érvényes törvényekkel – idézi a lap Kurti lemondólevelét.

A koszovói miniszterelnök február 10-én jelentette be, hogy az Önrendelkezés nevű pártja megnyerte a választásokat. Azonban egyedül nem tud kormányt alakítani. A miniszterelnöki pozíciót 2021-óta töltötte be.

Kapcsolódó

Részvény:
,
Megtekintések száma : 54