Legyőzte a nyugdíj a rekordmagas inflációt, mutatjuk, mi várható idén

A fizetést is meghaladó mértékben nőtt tavaly a nyugdíjak vásárlóereje Magyarországon. A többszöri emeléssel és a 13. havi nyugdíjjal összesen 18,2 százalékkal nőtt az ellátás összege, míg az idősek fogyasztói kosarának drágulása 15,2 százalék volt 2022-ben. Idén 222 ezer forintra nőhet az átlagos öregségi nyugdíj összege.

Többször is emelkedett a nyugdíj összege 2022-ben, ugyanakkor a fogyasztói árak is a várakozásokat jelentősen meghaladó mértékben nőttek. Az infláció 2022-ben 14,6 százalék volt, ám a nyugdíjasok fogyasztói kosarára külön kiszámolt árindex ennél is nagyobb volt, 15,2 százalékos.

Rosszul számolnak, akik azt állítják, hogy a nyugdíj az infláció alatti mértékben, 14 százalékkal nőtt 2022-ben. Az átlagos saját jogú öregségi nyugdíj összesen 18,2 százalékkal emelkedett tavaly, 193 ezer forintra nőtt
– emelte ki a Napi.hu-nak Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa.

A 13. havi nyugdíj növelte a vásárlóerőt

A szakértő rámutatott: tavaly januárban 164 102 forint volt a sajátjogú átlagnyugdíj a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez az összeg már tartalmazza a januári 5 százalékos emelést, ezen felül 2022-ben a nyugdíj

  • júniusban további 3,9 százalékkal,
  • majd novemberben még 4,5 százalékkal emelkedett.
  • Februárban folyósították a januárival egyező 13. havi nyugdíjat,
  • novemberben pedig a nyugdíjprémiumot.

A nyugdíjemelés tehát valóban 14 százalékos volt tavaly azoknál, akiknek a nyugdíját 2022 előtt állapították meg, de ehhez még hozzá kell adni a januári emelt nyugdíjjal egyenértékű, februárban folyósított 13. havi nyugdíjat és a novemberben folyósított nyugdíjprémiumot.

Ez azt jelenti, a nyugdíj nominálisan 18,2 százalékkal emelkedett, ami a 15,2 százalékos éves átlagos nyugdíjas infláció mellett is 2,6 százalékos reálérték emelkedésnek felel meg.

Az időskorúak ellátása így tavaly is jóval az éves átlagos infláció feletti nőtt, sőt meghaladta a keresetek reálértékének növekedésénél is.

Ezzel számolhatnak a nyugdíjasok 2023-ban

nyugdíj átlagos összege tehát tavaly meghaladta a havi 193 ezer forintot. Idén januártól 15 százalékkal tovább emelkedett az ellátás összege, így jelenleg átlagosan 205 ezer forint (13. havi és prémium nélkül) az öregségi átlagnyugdíj.

Szalai Piroska kiemelte: ha csak a januári 15 százalékos nyugdíjemeléssel, és a februárban folyósított, a januári emelt összeggel azonos 13. havi nyugdíjjal számolunk,

2023 végére legalább 222 ezer forintra nőhet az átlagnyugdíj.

Ehhez még hozzájön a novemberben várható nyugdíjprémium, valamint az esetleges évközi korrekciók is, vagyis ennél is magasabb lehet az összeg decemberre.

Kríziskompenzáció és új nyugdíjszámítás

A szakértői elemzésből látható, hogy a nyugdíj tavalyi emelkedésének mértéke összességében 18,2 százalék volt, vagyis inflációt meghaladó mértékű. Az éves átlag szempontjából jelentős 13. havi nyugdíjat és a kevésbé jelentős nyugdíjprémiumot ugyanakkor több szakmai szervezet számítása figyelmen kívül hagyja.

Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) szerint már 2021-ben is 0,3 százalékkal alatta maradt a nyugdíjak emelése az inflációnak. Éppen ezért azt akarja, hogy

  • a kormány 2022. januárig visszamenőleg 1,5 százalékkal korrigálja márciusban a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat.
  • Az első negyedéves statisztikai adatok alapján már júniusban korrigálja a kormány az időseknek járó ellátásokat olyan módon, hogy az megfeleljen az idei évben várható tényleges nyugdíjas fogyasztói árindexnek.
  • Az átlagnyugdíj alatti, alacsony összegű ellátásban részesülők márciusban kapjanak egyszeri, 50 ezer forintos krízistámogatást a 2022-es nyugdíjprémium megtakarítás terhére.

Az ellenzéki pártok pedig a korábban alkalmazott, úgynevezett svájci indexálás újbóli bevezetésével és egyszeri emeléssel növelnék a nyugdíjakat.

Nem 14 százalékkal nőttek a nyugdíjak 2022-ben

Szalai Piroska a nyugdíjakkal kapcsolatos vitákra reagálva ismét kiemelte:

a nyugdíjemelés mértéke valóban 14 százalékos volt tavaly, de a nyugdíjak ténylegesen 18,2 százalékkal emelkedtek 2022-ben.

Mivel a 13. havi ellátás minden nyugdíjasnak jár, a jövedelme része, ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni az ellátás éves változásának ismertetéséhez. Szintén része a nyugdíjprémium, bár ennek összege átlagosan 10 ezer forint, vagyis nem olyan jelentős tétel az adatok vizsgálata szempontjából, mint a 13. havi nyugdíj.

Éppen ezért nem állja meg a helyét a Nyuszet azon állítás sem, hogy 2021 óta 0,3 százalékos reálérték-csökkenést „görgetnek maguk előtt” a nyugdíjak.

2021-ben végrehajtott emelések, korrekciók, valamint a novemberi 80 ezer forintos nyugdíjprémium és a január havi ellátás negyedével megegyező 13. havi nyugdíj figyelembevételével nominálisan 11,5 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak.

Az infláció 2021-ben 4,6 százalékos volt, vagyis látható, hogy jelentősen, 6,6 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke 2021-ben – részletezte Szalai Piroska.

Nem az indexálás a svájci bicska

A szakértő a nyugdíjak automatikus emelési mechanizmusában a svájci indexálás bevezetését rossz ötletnek tartja, mivel ebben az esetben jóval kisebb lett volna 2022-ben is a nyugdíjemelés.

A svájci indexáláson alapuló nyugdíjemelés mértéke az éves infláció felének és az éves nettó átlagkereset emelkedés felének az összege. Ha a bérek emelkedése alatta marad az inflációnak, akkor a nyugdíjemelés mértéke is elmarad az inflációtól, tehát csökken a reálértékük. Ha pedig a bérnövekedés a nagyobb, a nyugdíjak akkor sem érhetik el a foglalkozatottak juttatásának emelkedését

– magyarázta az NKE szakértője. Szalai Piroska rámutatott, hogy a kereseti adatok ráadásul a tavalyi év egészére még nem ismertek.

Ugyanakkor már most kijelenthető, hogy a tavaly év jelentős éves nettó átlagkereset-emelkedés felének és az infláció felének az összege biztosan nem éri el a tényleges 2022-es 18,2 százalékos nyugdíjemelkedés mértékét. Így svájci indexálással kisebb lett volna a nyugdíjemelkedés 2022-ben.

Így számoljuk most a nyugdíjakat

A jelenlegi magyar gyakorlat esetében a nyugdíjemelés az inflációnál minden esetben nagyobb mértékű, s a gyakorlat szerint a keresetek emelkedésénél is magasabb volt az elmúlt években.

  • A nyugdíjakat minden évben emelni kell, január 1-ől a tervezett fogyasztóiár-emelkedés mértékével. A tárgyévi tervezett inflációt a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg.
  • Ha a fogyasztói árak növekedésének várható mértékéről kiderül, hogy meghaladja a költségvetési törvényben tervezett mértéket, akkor november hónapban – január 1-jére visszamenőleges hatállyal – kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani.
  • 2021-ben és 2022-ben a kormány úgy döntött, hogy az évközi emeléssel nem várja meg a novembert, hanem egy részét már a nyár elején folyósítja – szintén január 1-jére visszamenőlegesen.

A januári nyugdíjemelésen és az esetleges kiegészítő emelésen kívül minden ellátottnak jár

  • 13. havi nyugdíj: Újbóli bevezetésével 2021-ben a január havi nyugdíj negyede volt a folyósított összeg. A gazdaság jó teljesítménye miatt a kormány nem fokozatosan vezette vissza a pluszhavi kifizetést, hanem 2022-ben már a teljes, januári összeggel megegyező volt a 13. havi nyugdíj.
  • Nyugdíjprémium: A Bajnai-kormány 2009-ben megszüntette a 13. havi nyugdíjat. A 13. havi nyugdíj kivezetésének kompenzálására – ha az éves GDP növekedés eléri a 3,5 százalékot – a nyugdíjasoknak nyugdíjprémium fizetendő. A nyugdíjprémiumot novemberben kapják az ellátottak, összege nem lehet magasabb 80 ezer forintnál.

Szalai Piroska hozzátette: Magyarországon a nyugdíjasok szegénységgel és társadalmi kirekesztettséggel kapcsolatos mutatói kedvezőbbek, mint az EU számos tagállamában, és az sem igaz, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem alkalmas az ellátások hosszú távú fenntartására.

Eltérő a nyugdíjasok fogyasztói kosara

A nyugdíjasok fogyasztói árindex a nyugdíjasoknak a termékek és szolgáltatások sajátos fogyasztási szerkezetének hatását tükrözi – ismerteti a KSH. A nyugdíjasok szempontjából kitüntetett három termék-, illetve szolgáltatás csoport, vagyis

  • az élelmiszerek,
  • a gyógyszerek,
  • és a lakhatással kapcsolatos kiadások

aránya a nyugdíjas fogyasztói kosárban mintegy 60 százalék, magasabb, mint az átlagos fogyasztói kosárban. A mutató számítása során a termékek és szolgáltatások köre emellett a nyugdíjasoknál nem tartalmazza a gyermekneveléssel, gondozással kapcsolatos tételeket.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/nyugdij-inflacio-arak-nyugdijemeles-nyugdijpremium-13havi-nyugdij-inflacio-elelmiszer.766096.html

Részvény: