Lefújták Orbán boszniai látogatását

A koronavírus-járványra hivatkozva elnapolták Orbán Viktor január 25-i szarajevói látogatását, írja az Euronews.

A lap cikkében emlékeztet, ez csak a hivatalos indoklás lehet, mert a magyar kormányfő tavaly decemberben olyan kijelentéseket tett, amik komoly visszhangot váltottak ki Bosznia-Hercegovinában.

Orbán az általa tartott évzáró kormányinfón arra kérdésére, milyen realitása van a következő belátható időszakban az unió bővítésének, azt felelte,

nem állnak jól a csillagok, de sose álltak jól (…) Mindent megteszek annak érdekében, hogy meggyőzzem Európa nagy vezetőit arról, hogy ugyan a Balkán lehet, hogy tőlük messzebb van, mint Magyarországtól, de az ő biztonságuk szempontjából is kulcskérdés, hogy hogyan oldjuk meg egy olyan államnak a biztonságát, amelyben kétmillió muszlim él.

Bosnyák ellenzéki pártok már a sajtótájékoztató másnapján azt követelték, hogy fújják le Orbán tervezett szarajevói látogatását, a helyi iszlám közösség vezetője pedig xenofóbnak és rasszistának minősítette a miniszterelnök monológját.

Husein Kavazovic főmufti akkor közleményében úgy fogalmazott,

ha ilyen ideológiák válnak az egyesült Európa politikájának az alapjává, akkor az visszavet bennünket azokba az időkbe, amikor az európai egységet hasonló fasiszta, náci, erőszakos és népirtó ideológiákra építették, amelyek a holokauszthoz és egyéb szörnyű bűncselekményekhez vezettek.

A feszültséget tovább szította, hogy harminc EP-képviselő kért vizsgálatot Várhelyi Olivér ellen, amiért szerintük az EU bővítési biztosa asszisztál Milorad Dodik szerb szeparatista vezetőnek Bosznia-Hercegovina kettészakításához.

Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina szerb régiójának elnöke nemrég jelentette be, hogy a szerbek kivonulnak a több régióból álló ország minden szövetségi intézményéből. A szerb országrész december 10-én szavazta meg a tisztségviselők visszahívását, egy bosnyák lap szerint Várhelyi Olivér jóváhagyása mellett.

Az Euractiv decemberben azt írta, hogy a bosnyák jelentés Valentin Inzko volt osztrák EU-s békeküldöttet jelölte meg felelősnek, mert nagyon gyenge kompromisszumot erőltetett ki Dodikból. Eszerint a szerbek felfüggesztették volna az intézmények bojkottját és tovább dolgoztak volna az EU-s reformokon. Ez a jelentés szerint azért nem valósult meg, mert Várhelyi később megegyezett Dodikkal a kivonulásról.

Az EU egyébként Bosznia-Hercegovina egyben tartása mellett áll.

24.hu

Részvény: