Lecsaptak a terrorelhárítók Berlinben, feltételezett Hamász-tagokat fogtak el

A német terrorelhárítók Berlinben csaptak le három férfira, akik a gyanú szerint a Hamász terrorszervezet tagjaként készültek izraeli és zsidó célpontok elleni támadásokra. A rajtaütés során egy AK–47-es gépkarabélyt, egy Glock pisztolyt és több száz lőszert foglaltak le, miközben a gyanúsítottakat őrizetbe vették.

A német Szövetségi Ügyészség tájékoztatása szerint a három férfi – egy Libanonban született, de német állampolgársággal rendelkező 36 éves férfi, egy 43 éves, szintén libanoni születésű gyanúsított, valamint egy 44 éves, szír származású német – már hónapok óta fegyvereket és lőszert szerzett be. A hatóságok szerint legalább a nyár óta szervezhették a támadások előkészítését – írta meg a Kronen Zeitung osztrák lap.

A férfiak a gyanú szerint izraeli és zsidó intézményeket szemeltek ki célpontként Németországban. A nyomozók régóta figyelték őket, szerdán pedig egy berlini találkozón csaptak le, ahol fegyverátadás történt. A helyszínen lefoglalt fegyverek teljesen működőképesek voltak.

A berlini akcióval egy időben Lipcsében és az észak-rajna–vesztfáliai Oberhausenben is házkutatásokat tartottak, ahol további bizonyítékokat találtak. A lefoglalt fegyvereket és lőszereket kriminalisztikai vizsgálatnak vetik alá.

A három gyanúsítottat a Bundesgerichtshof (Szövetségi Legfelsőbb Bíróság) elé állítják, ahol várhatóan döntenek az előzetes letartóztatásukról. A vád szerint külföldi terrorszervezetben való tagsággal, valamint súlyos, államot veszélyeztető bűncselekmények előkészítésével gyanúsítják őket.

Ez nem az első eset, hogy Németországban Hamászhoz köthető személyeket vettek őrizetbe: 2023 decemberében szintén Berlinben tartóztattak le három férfit, egy negyediket pedig Rotterdamban. A német biztonsági szolgálatok az utóbbi hónapokban egyre nagyobb figyelmet fordítanak a potenciális iszlamista terrorszervezetek aktivitására, különösen a közel-keleti konfliktusok hatására felerősödött feszültségek miatt.

Részvény: