Leállították egy moszkvai reptér forgalmát, miután drónok jelentek meg a város közelében

Három drón tartott az orosz főváros felé, a védelmi erők harcképtelenné tették őket.

Leállították a moszkvai Vnukovo repülőtér forgalmát kedd reggel, helyi idő szerint 8 óráig, az orosz aviációs ügynökség közlése szerint a reptéren kívül álló technikai okok miatt. Az időközben érkező öt járatot más moszkvai repterekre irányították át.

Ez valószínűleg azért történt, mert kedd reggel drónok közelítették meg Moszkvát. A helyi katasztrófavédelem közlése szerint három drón közelített, elektronikus eszközökkel mindegyiket harcképtelenné tették. Kettőt Új-Moszkvánál, egy másikat pedig a fővároshoz közeli Kalugai régióban.

A katasztrófavédelem illetékese a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt mondta, a drónok repülőgép típusúak voltak. Áldozatokról és károkról nem érkezett jelentés.

A műveleti szolgálatok jelenleg azon a területen dolgoznak, ahol az egyik drón roncsai lezuhantak Valuevo faluban. „A Moszkva melletti Kubinka közelében lévő egyik pilóta nélküli légi jármű lezuhanásáról szóló információkat is ellenőrzik” – tette hozzá a hivatal szóvivője.

Hvg

Részvény:
Megtekintések száma : 147