Lázár: támaszkodjanak a kormányra, indulunk! – elindult a tram-train

Történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi hétfő hajnalban: 3 óra 31 perckor elindult Magyarország első vasútvillamosa.

„A hódmezővásárhelyiek, a szegediek és az ország lakosai számára egy döntő pillanathoz érkeztünk. Ma reggel útjára indult a tram-train Szeged és Vásárhely között, amelyről 2016-ban döntött a Magyar Kormány. Szeretném megköszönni minden hódmezővásárhelyi és szegedi polgárnak, a finanszírozó kormánynak és az Európai Bizottságnak” – kezdte a rögtönzött sajtótájékoztatót Lázár János.

A térségünk országgyűlési képviselője hozzátette, hogy 15 év munkája áll mögöttünk, és mintegy 80 milliárd forintba került a beruházás. 12 jármű fogja szolgálni az utasokat, ezáltal a 2 város centruma 35 percre kerül egymástól.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kifejtette, hogy azon túl, hogy helyi szempontból óriási jelentősége van a tram-trainnek, országosan is figyelik a működését. Nem állnának meg a Szeged – Vásárhely vonallal, és létrehoznák a Debrecen – Nagyvárad közötti vasútvillamos szakaszt is. „Ennek nemzetpolitikai jelentősége is lenne, hiszen összekötné a határ két oldalán élő magyarokat. Itt Vásárhelyen megtanultuk a technológiát, amit máshol is tudunk használni” – fogalmazott a miniszter.

Április közepéig ingyenesen lehet használni a járműveket, ami azt jelenti, hogy addig „potyautasok, és politikai potyautasok is  térítésmentesen utazhatnak vele. Lesz belőle jónéhány, aki azt fogja mondani, hogy az ő nagy sikere volt ez a projekt, de első sorban az adófizetőknek köszönjük a támogatást” – fogalmazott Lázár, aki hozzátette, hogy a 2 város polgárainak semmibe sem került a beruházás.

A hajnali 3:31-es induláskor már akkora volt az érdeklődés, hogy alig fértek fel a szerelvényre. Az indulás előtti pillanatokban Lázár János felhívta a figyelmet, hogy mindenki kapaszkodjon, hiszen indulnak. „Kapaszkodjanak, aki nem tud kapaszkodni, támaszkodjon a kormányra!” – hangzott a felhívás, miután elindult első útjára a tram-train.

Fotók: Gémes Sándor

Promenad24

Részvény: