Kritikus fontosságú dokumentumot nem hoz nyilvánosságra a kormány

A kormány 2021 végén sem tesz eleget az Államháztartásról szóló törvényben előírt egyik kötelezettségének, mivel a kedd este megjelent közlönyben található kormányrendelettel mentesíti magát ez alól. Nevezetesen: nem fogja nyilvánosságra hozni egyedi határozatában december 31-ig a következő 3 évre vonatkozó költségvetési-, valamint államadósság-kitekintését. Pedig pont most lenne nagyon fontos látni ezeket a számokat, a 2022-es költségvetés ugyanis a nyár óta hozott új lépések nyomán gyakorlatilag már nem létezik, csak papíron – Portfolio.

Érdekes rendeletet hirdetett ki a kormány a kedd este megjelent Magyar Közlönyben, mely „a kormány 814/2021. (XII. 28.) Korm. rendelete a Magyarország 2022. évi központi költségvetésének a veszélyhelyzettel összefüggő eltérő szabályairól” címet viseli.

Ebben három különösen érdekes elemet azonosítottunk, amelyek mind a 2022-es költségvetést érintik.

Egyrészt a kormány kihirdeti, hogy a költségvetési szerveknél alkalmazott állami dolgozók után jövőre fizetendő alacsonyabb szociális hozzájárulási adóból fakadó költségvetési megtakarítást a fejezetet irányító szerveknek kötelességük befizetni egy központi államkincstári számlára. Összeget nem nevesít a kormánydöntés, de ezzel papíron további költségvetési megtakarítást ér el jövőre a kormány, és az elmúlt napok bejelentései alapján erre szüksége is lesz, ha a tervezettnél jobban le akarja faragni a 2022-es hiányt.

A második lényeges pontja a rendeletnek, hogy a jövőre 68 milliárd forintos keretösszeggel betervezett Gazdaság-újraindítási programok jogcímcsoport „előirányzat terhére előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül az eredeti előirányzaton felül kiadás teljesíthető a Kormány jóváhagyásával az energiahordozók áremelkedéséből fakadó kedvezőtlen gazdasági következmények megelőzése és csökkentése, valamint az állami vagyon gyarapodása céljából, amennyiben e túllépéssel is teljesül az államadósság-mutató csökkenése a 2022. évben”. Vagyis a kormány arra készül, hogy még jobban átírja a 2022-es költségvetést egyedi, veszélyhelyzeti rendeleteivel.

A harmadik, és értékelésünk szerint a legfontosabb eleme a rendeletnek a következő egy mondat:

Az Áht. 29. § (1) bekezdésében meghatározott egyedi határozatot a Kormánynak a 2021. évben nem kell kiadnia.

Az Államháztartásról szóló törvény fentebb idézett paragrafusa azt mondja ki (2017 év vége óta), hogy „A Kormány december 31-éig egyedi határozatban megállapítja a központi költségvetés – a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított fejezetek szerinti bontású – költségvetési bevételeinek és költségvetési kiadásainak, valamint költségvetési egyenlegének és az államadósságnak a költségvetési évet követő három évre tervezett összegét”.

A kormány tehát a kedden megjelent döntésével arról határozott, hogy nem teszi közzé a 2022-2024-re vonatkozó fiskális kitekintését, a bevételi és kiadási sorokra vonatkozó részletes, és frissített terveit. Ugyanezt tette egyébként 2020. december 22-i kormánydöntésével is, így ez a törvényben előírt határozat akkor sem jelent meg, megjelent viszont a tavalyi év utolsó napján a Pénzügyminisztérium makrofiskális elemzése, a következő 3 évre vonatkozóan.

Az idén várhatóan tehát ismét elmaradó hivatalos költségvetési előrejelző dokumentum nem segíti a 2022-es büdzsé transzparenciáját. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a jövő évi költségvetési folyamatok teljesen átláthatatlanok. A 2021 nyarán megszavazott 2022-es költségvetés parlamenti elfogadása óta ugyanis a kormány számtalan új gazdaságpolitikai döntést hozott (elég csak például az szja-visszatérítésre, vagy a 13. havi nyugdíj egy összegű kifizetésére gondolni), legutóbb épp egy 755 milliárd forintos költségvetés kiigazítást jelentett be a kormány és azt, hogy az eredetileg tervezettnél alacsonyabb, 4,9%-os hiánycélt tűz ki jövőre. Ezen döntések hatását ugyanakkor nyilvánosan nem vezette még át a kormány és a jelek szerint a szélesebb közönség számára elérhető dokumentummal nem is fogja. Ez pedig nehezíteni fogja jövőre év közben a költségvetés valós teljesítményének megítélését is.

Érdemes azt is kiemelni, hogy három hete a kormány 350 milliárd forintos beruházásbefagyasztást jelentett be, ami a 2021-es évet érinti. Összességében tehát a kormány pár nap alatt 350+755, vagyis 1105 milliárd forintnyi egyenlegjavító intézkedésről döntött. Ám ezek költségvetési hatását pontosan nem lehet nyomon követni.

Portfolio

Részvény: