Kreml-szóvivő: Moszkva üdvözli, hogy Magyarország sok kérdésben „szuverén álláspontot” képvisel az EU-ban

Az oroszok figyelemmel kísérik az Európai Bizottság és Magyarország tárgyalásait.

Nemcsak az uniós közvélemény, hanem Oroszország is figyelemmel kíséri Magyarország és az Európai Bizottság tárgyalásait a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban – írta Reuters.

A hírügynökség szerint Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy újságíróknak tartott telefonos konferencián azt mondta: Moszkva üdvözli, hogy Magyarország „szuverén álláspontot” képvisel számos kérdésben az Európai Unión belül.

Peszkov arra nem tért ki, hogy pontosan milyen „szuverén álláspontra” gondoltak, kitalálni azonban nem túl nehéz. Orbán Viktor miniszterelnök többször kijelentette, hogy nem támogatja az Oroszország elleni uniós szankciókat, sőt a magyarok nemrég azzal fenyegettek, hogy csak akkor hajlandóak belemenni a szankciók meghosszabbításába, ha három orosz üzletembert lehúznak a szankciós listáról. Korábban a magyar tiltakozás miatt vették le róla Kirill pátriárkát is.

Politico pedig mai hírlevelében arról írt, hogy egyedül Magyarország nem csatlakozott ahhoz az uniós határozathoz, amelyik az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál indítványozta Oroszország ellenőrzését.

Forrás:https://hvg.hu/itthon/20220919_Moszkva_Magyarorszag_szuveren_allaspont_Europai_Bizottsag

Részvény: