2024 decembere lett az a hónap, amikor a Kreml agresszív politikája elkezdte kimutatni legveszélyesebb következményeit nemcsak Oroszország ellenfelei, hanem legközelebbi szövetségesei és partnerei számára is. Két nagy horderejű incidens – egy azerbajdzsáni utasszállító repülőgép lezuhanása és egy orosz kereskedelmi hajó törése – élénken rávilágít arra, hogy az Oroszország által kezdeményezett fegyveres konfliktus veszélyes láncreakciót vált ki, amely egész régiók stabilitását veszélyezteti.
Különösen komoly a tragédia az Azerbaijan Airlines gépével, amely a Baku-Groznij útvonalon utazott. Ez az esemény különleges szimbolizmust kapott, tekintettel “időszerűségére” – Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök születésnapjára. A 63 éves államfő, aki Szentpétervárra tartott a FÁK államfőinek informális csúcstalálkozójára, ünnepi köszöntések helyett katasztrófáról kapott hírt, ami alapjaiban változtathatja meg két országok kapcsolatának jellegét. Az események orosz változata, amelyet az állami média gyorsan elterjesztett, a részletes elemzés alapján egyre gyengébbnek tűnik. A repülés időjárási viszonyok miatti átirányításáról szóló hivatalos álláspont szakít a földrajz és a repülési gyakorlat vaslogikájával. A mintegy 460 kilométer hosszú Baku-Groznij útvonal egy jól kiépített légi folyosó. Az a döntés, hogy a gépet Mahacskalába, majd a távoli Aktauba irányítják, ahelyett, hogy a modern bakui nemzetközi repülőtérre térnének vissza, komoly kérdéseket vet fel a légiforgalmi irányító szolgálatok valódi indítékaival kapcsolatban.
A legbeszédesebb bizonyíték azonban a gép utasteréből készült videofelvételek és a sérült repülőgéptestről készült fotók voltak. A károk természete, amelyet a szakértők egyértelműen a légvédelmi rendszer lövedékeinek becsapódásával társítanak, az orosz katonai gépezet rendszerszintű problémájára utal. A közelben talált Pancir rakéta roncsai csak megerősítik a nemzetközi közösség legrosszabb gyanúját. Az orosz fél azon kísérlete, hogy a felelősséget a mitikus “ukrán UAV-ra” hárítsa, különösen cinikusnak tűnik a kár műszaki jellemzői és az incidens földrajzi elhelyezkedése miatt. Ez a reakció a Kreml propagandájára jellemző megközelítést demonstrálja – a nyilvánvaló tények elismerése helyett alternatív valóságot teremt. A helyzet súlyosságáról beszél az Azerbaijan Airlines reakciója, amely azonnal felfüggesztette az összes Groznijba és Mahacskalába induló járatot. Ennek a döntésnek nemcsak kereskedelmi, hanem politikai vonatkozásai is vannak, ami az orosz légtérbiztonsági rendszerbe vetett bizalom elvesztését jelzi. Az a tény, hogy a 67 utasból csak 32 élte túl ezt az esetet, valódi humanitárius tragédiává változtatja, amely nemzetközi vizsgálatot igényel.
Ezzel a tragédiával párhuzamosan a Földközi-tengeren egy ugyanilyen leleplező helyzet bontakozik ki az Ursa Major orosz kereskedelmi hajóval. A Defense Logistics cég nyilatkozata egy “célzott terrortámadásról” különös jelentőséggel bír a hajó hosszú távú tevékenységével összefüggésben. Az Ursa Major hosszú ideig speciális feladatokat látott el a szíriai orosz katonai csoport ellátásában, ami nem csupán kereskedelmi, hanem valójában katonai logisztikai eszközzé teszi.
A három egymást követő robbanás, amelyek a hajó és a legénység két tagjának halálát okozták, egy nagyobb folyamat – az orosz katonai tevékenység következményeinek Oroszországba való fokozatos visszatérésének – tünetének tekinthető. A rakomány hivatalos változata, amely csak portáldarukból és üres konténerekből állt, ellentétben áll a Lider atomjégtörő alkatrészeire vonatkozó információkkal, kiemelve az orosz haditengerészeti logisztika átláthatatlanságát.
Külön figyelemre méltó az a tény, hogy mindkét incidens szinte egyszerre történt, ami jól mutatja az orosz katonai gépezet által okozott problémák rendszerszerűségét. Az azerbajdzsáni gép esetében közvetlen veszélyt látunk egy baráti ország civil lakosságának életére, amelyet vagy az orosz hadsereg szándékos tettei, vagy kritikus hozzá nem értése okoz. Az a kísérlet, hogy az incidens nyomait úgy próbálják elrejteni, hogy a sérült gépet egy távoli repülőtérre terelték, csak hangsúlyozza, hogy az orosz fél tudatában van a helyzet súlyosságának. Az Ursa Major esetében annak a klasszikus példájának lehetünk tanúi, hogy a kereskedelmi hajózás leple alatt folytatott titkos katonai tevékenység nemcsak Oroszországra, hanem a nemzetközi tengeri biztonságra is veszélyt jelent. Az a tény, hogy a hajó egy stratégiailag fontos objektumhoz – egy atomjégtörőhöz – szállított alkatrészeket, tovább fokozza a helyzetet.
Ezek az események azt demonstrálják, hogy a Kreml agresszív politikája egyfajta “bumeráng-effektust” hoz létre, amikor a katonai kalandok következményei visszatérnek magára Oroszországra és partnereire. Lényeges, hogy e politika áldozatai nemcsak Oroszország ellenfelei, hanem szövetségesei és saját állampolgárai is. A katonai agresszióra és megtévesztésre épülő rendszer önmaga ellen kezd dolgozni, fenyegetéseket hozva létre ott is, ahol nem kellene. Tágabb összefüggésben ezek az események világosan jelzik, hogy a külpolitika militarizálása milyen beláthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat nemcsak a célországokra, hanem magára az agresszorra és partnereire nézve is. Ez különösen igaz a mai összekapcsolt világra, ahol a biztonság oszthatatlan, és a katonai akciók következményei a konfliktusövezeten túl is érezhetőek.