Közös pénz bevezetésén gondolkodik Brazília és Argentína

Dél-Amerika két legnagyobb gazdasága közös pénzt akar, és arra számít , hogy ehhez a valutaunióhoz később más dél-amerikai államok is csatlakoznak.

“Meg akarjuk szüntetni az akadályokat a két állam kereskedelemében, egyszerűsíteni kívánjuk a szabályokat és bátorítani a helyi valuták használatát” – írta Argentína és Brazília elnöke közös kiáltványában. Luiz Inacio Lula da Silva (képünkön) január elsején kezdte meg elnöki munkáját Brasiliaban, és első elnöki útja Argentínába vezet.

Elődjének, a szélsőjobboldali Jair Bolsonaronak pokolian rossz volt a kapcsolata az argentin elnökkel, Alberto Fernandez peronista baloldali vezetővel.

Lula elnöknek ez a látogatása azt is jelenti, hogy Brazília visszatér a Latin-amerikai együttműködési szervezetbe – CELAC –, ahol Bolsonaro bevágta az ajtót még 2019-ben mondván, hogy nem kíván egy asztalhoz ülni Kuba és Venezuela baloldali vezetőivel. Most viszont mind Brazília, mind pedig Argentína elnöke azt hangsúlyozta, hogy erősíteni kell az együttműködést a latin-amerikai államok között.

Mind Argentína, mind pedig Brazília fejleszteni kívánja a Mercosur kereskedelmi szervezetet is, melyben a két dél-amerikai óriáson kívül Uruguay és Paraguay vesz részt. Brazília új pénzügyminisztere nemrég úgy nyilatkozott, hogy nagyon káros volt Bolsonaro politikája ezen a téren is, hiszen teljes mértékben elhanyagolta ezt a kereskedelmi szervezetet.

Mi lesz a közös valutával?

A londoni Financial Times jelezte, hogy a brazil- argentin csúcstalálkozón megvitatják a közös valuta elképzelést, és bejelentik: hozzákezdenek annak megvalósításához. Nem teljesen új tervről van szó: 2019-ben már felmerült az ötlet, de Brazília Nemzeti Bankja akkor megfúrta azt. Az ok: Bolsonaro nem kívánt közösködni Argentínával.

Most viszont Brazília új pénzügyminisztere szorgalmazza elsősorban a közös valutát. Fernando Haddad pénzügyminiszter és államtitkára, Gabriel Galipolo már tavaly több tanulmányban kifejtették a közös valuta előnyeit. Lula elnök már ezzel kampányolt, amikor – ha csekély többséggel is – de legyőzte az elnökválasztáson Jair Bolsonarot.

Sur vagyis Dél lesz az új közös pénz neve, ha megvalósul. Bevallott célja az, hogy csökkentse a dollár szerepét Latin Amerikában – mondták el a brazil pénzügyminisztérium tisztségviselői a Financial Timesnak.

Az argentin-brazil csúcstalálkozón nemcsak, hogy megvitatják a közös pénzt ügyét, de felszólítják a latin-amerikai országokat, hogy csatlakozzanak a surhoz – írja a CNBC gazdasági portál.

Forrás:https://hvg.hu/gazdasag/20230124_Kozos_penz_bevezetesen_gondolkodik_Brazilia_es_Argentina

Részvény: