Korrupcióval gyanúsítják Horváth Csaba zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust

A Központi Nyomozó Főügyészség jelentette be szerdán – 168.

Korrupciós bűncselekmények miatt gyanúsított a zuglói polgármester és egy volt helyi politikus – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-t.

Közleményükben azt írták: a Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja.

A nyomozó főügyészség – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – szerdán több helyszínen, köztük a zuglói önkormányzat épületében kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust.

Az ügyészség közleménye rögzíti: a megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester, aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt, társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.
 

2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezt a céget, hogy havi hárommillió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben – írták az ügyészségi közleményben. Hozzátették: a gyanúsított legalább három alkalommal vett át alkalmanként hárommillió forint készpénzt.

A kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak – írták.

168 beszámolt róla, hogy Délelőtt házkutatást tartottak a zuglói önkormányzatnál, Horváth Csaba szocialista  polgármester otthonában és egy parkolási társaságnál.
Horváth Csaba zuglói polgármester azt írta: szerda reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a zuglói polgármesteri hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonában.

Hozzátette: az eljárás pontos okát egyelőre nem ismerik, de mindenben együttműködnek az ügyészséggel.

(Kiemelt kép: Horváth Csaba, Zugló polgármestere. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Részvény: