Kormányváltás jöhet a választási vereség után

Belebukhat Olaf Scholz koalíciója a német kormányzópártok európai választásokon elszenvedett vereségébe. Hétfőn össztűz alá került a kancellár: többen lemondásra szólítják fel és előrehozott választásokat sürgetnek.

Nehéz napra ébredt Olaf Scholz az európai választások után, aki körül saját országában kezd elfogyni a levegő. A kancellár vezette jelzőlámpás koalíció pártjai leszerepeltek a vasárnapi szavazáson, amelyen a németek többségében (30 százalék) az ellenzéki CDU/CSU Unió képviselőit delegálták az Európai Parlamentbe – ez a konzervatív pártszövetségnek 29 mandátumot eredményezett.

Kijózanító pofonnal ért fel, hogy a balközép szövetségi kormány minden igyekezete ellenére előre tört a szélsőjobboldala populista AfD Németország második legerősebb pártja lett 15,9 százalékkal, amely 15 helyet ér a strasbourgi-brüsszeli plénumban.

Ezzel szemben Olaf Scholz szociáldemokrata SPD pártja keserű vereségként könyvelte el, hogy visszaszorultak 13,9 százalékra (14 mandátum), míg a jelzőlámpás koalíció másik két tagja közül a szabaddemokrata FDP 5,2 százalékkal megtartotta eddigi, 5 mandátumát, a Zöldek viszont szintén alulteljesítettek a 12 képviselői hellyel járó 11,9 százalékkal.

Az, hogy a fiatalok körében különösen népszerű AfD (Alternatíva Németországnak) a második lett, sőt, a keleti országrészben tarolt a választásokon, önmagában aggasztó a gazdasági és politikai elit számára, de a német társadalom jelentős része is magát a kancellárt és kormányát okolja a migráció- és EU-ellenes párt felerősödéséért. 

Ezért a választás másnapján elszabadultak az indulatok, sokan nem kímélték Olaf Scholzot: lemondásra szólították fel a kormányfőt és előrehozott választásokat sürgetnek.    

Elszámolás a szövetségi kormánnyal

Friedrich Merz, a választásokon arató Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn a szövetségi kormánnyal való elszámolásnak nevezte az európai választások eredményét.

A lámpás bulik eredménye teljes katasztrófa, ráadásul a szélsőjobboldal térnyerése is egyenesen a kormánypártok politikájának következménye – közölte kíméletlen kritikáját, amelyben kifejtette: a kancellárnak most le kell vonnia a következtetéseket.

Szerinte Olaf Scholznak új németországi választások kiírását kell megfontolnia, mert a kormánynak hónapok óta nincs társadalmi támogatottsága egyetlen szakpolitikai területen sem.

CDU vezetője ezért nem zárja ki, hogy a jövőre soron következő szövetségi választások helyett már az idén új választásokat tartsanak, ahol a bukásra álló kormány további sorsáról dönthetnek a németek. 

Berlinben is irányváltást sürgetnek

Carsten Linnemann, a CDU főtitkára már azt követelte, hogy Olaf Scholz kezdeményezzen bizalmi szavazást a parlamentben, míg Markus Söder, a CSU vezetője a Bundestag feloszlatását és mielőbbi előrehozott választásokat szorgalmaz.

Linnemann a ZDF reggeli műsorában kifejtette: az lett az alapkérdés, hogy az emberek biztonságban élhetnek-e Németországban, biztonságban van-e a pénzük és a munkahelyük, nem pedig a kábítószerliberalizációról kell beszélni.

Az emberek fogják a fejüket és azt kérdezik, hol is laknak valójában

– mondta. 

Kai Wegner, Berlin kormányzó polgármestere ugyancsak irányváltásra szólított fel, mivel a választás eredménye egyértelmű jelzés arra, hogy változtatni kell a kormánypolitikán és végre válaszolni az emberek aggályaira. Szerinte a németek azért fordultak a szélsőséges pártok felé, mert a jelzőlámpás koalícióban viták feszülnek, ami óriási károkat okoz.

Scholz javíthatatlanul elvesztette kapcsolatát a polgárokkal, amit már nem lehet visszaállítani, ezért most az a kérdés: újraindítás vagy új választás

– idézi szavait a Berliner Zeitung.

Egymásnak estek a koalíciós tagok

A kancellár pártjának főtitkára, Kevin Kühnert szerint viszont sértés érte a szociáldemokraták büszkeségét a történelmileg gyenge választási eredményekkel, de úgy vélekedett: a koalíció többi tagja tehet arról, hogy elvesztették a társadalom egy részét.

Ezért vannak kérdések a további együttműködéssel kapcsolatban

– közölte.

A támadásokra reagálva Steffen Hebestreit kormányszóvivő pedig kijelentette, hogy a törvényhozási időszakot 2021-ben négy évre tervezték, „a számlát pedig ennek végén kell kiegyenlíteni”. Ezért nem gondolják, hogy előrehozott választásokat kellene tartani és így az emberek kezébe adni a jogot, hogy értékeljék az eddigi teljesítményt, hanem az a pártok feladata.

A partnerek közül a Zöldek megtörtek a vasárnapi eredménytől, amelyből „le kell vonni a következtetéseket. Ez nem folytatódhat így” – fogalmazott Ricarda Lang elnök.

Christian Lindner, az FDP vezetője viszont magabiztosan közölte, hogy a választást a szövetségi politika stabilizálásának tartja, és inkább a konzervatív ellenzéket csuklóztatná, amelynek fő jelöltje, Ursula von der Leyen (CDU) szerinte nem követheti korábbi stratégiáját az Európai Bizottság élén újabb öt évig.

Medvegyev: Scholz és Macron menjen a kukába 

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök sem hagyta szó nélkül a választási kudarcokat: az X-en lemondásra szólította fel Olaf Scholzot és Emmanuel Macron francia elnököt, mert szerinte senki nem tiszteli őket.

Az EU-s eredmények az ön inkompetens politikáját tükrözik, amellyel Ukrajna vezetőit támogatja a saját lakossága, idióta gazdasági és migrációs politikája árán. Várja ki, hogy mi jön ezután!

– fogalmazott az orosz politikus, megüzenve a két nyugati vezetőnek, hogy ideje nyugdíjba vonulni, egyenesen a történelem szemeteskukájába.

Mint megírtuk, a jobboldali populista Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National) párt által elszenvedett, súlyos veresége után Emmanuel Macron vasárnap este már feloszlatta a francia parlamentet és új választásokat írt ki néhány hét múlva.

Forrás:https://www.economx.hu/kulfold/kormanyvaltas-olaf-scholz-nemetorszag-ep-valasztas.791136.html

Részvény: