Könnyebben kaphat munkát az a menekült, aki nem idegenként érkezett Magyarországra

Májustól a menedéket kérő Ukránok nem csak hiányszakmákban dolgozhatnak könnyen, de bizonyos feltételek mellett az állam még támogatja is az őket foglalkoztató munkaadókat. Több tényezőtől függ a megadható támogatás mértéke, de az engedélykötelezettség eltörlése, már önmagában megkönnyíti a menekültek megfelelő területen történő elhelyezkedését. A támogatás kiterjesztéséből a kettős állampolgárok is nagyobb számban részesülhetnek.

Alassan harmadik hónapja tartó orosz megszállás hatására tömegek kényszerülnek elhagyni Ukrajnát. Az Európai Unió arra kötelezi tagországait, hogy a hazájukat elhagyni kényszerülő menekülteknek, átmeneti védelmet biztosítsanak, de a magyar állam ezen felül megkönnyíti a menedékesek és a státuszt igénylő menekültek foglalkoztatását, derül ki az ide érkező ukránokat jogi tanácsadással segítő magyar Baker McKenzie ügyvédi iroda közleményéből.

Bizonyos hiányszakmákban, már eddig is más szabályok vonatkoztak a szomszédos országok munkavállalóira, így az ukrán állampolgároknak sok esetben eleve könnyített pályán juthatnak álláshoz. Május 1-jétől ez viszont kiterjed bármilyen munkakörre, így azok akik menedékesként való elismerésüket kérik hazánkban, munkavállalási engedély nélkül is jogosultak a foglalkoztatásra, akár munkaerő-kölcsönzés útján is.

Kiterjesztett támogatás

Az ügyvédi iroda munkajogi csoportjának vezetője, Óváry-Papp Nóra, azt is kiemelte, hogy a munkáltató támogatást is igényelhet a menekültek foglalkoztatásához. Ez korábban csak azok után járt, akik a megszállás megkezdése után érkeztek Magyarországba, és legalább 20 órában voltak foglalkoztatva. Ennek köre most úgy bővült, hogy már azok a kettős-állampolgárokra és menedékes státuszt igénylőkre is vonatkozik, akik már a háború kitörése előtt hazánkra érkeztek.

Azoknak a munkáltatóknak, akik élni szeretnének a lehetőséggel, székhellyel, illetve telephellyel vagy fiókteleppel kell rendelkezniük hazánkban, és nem állhatnak semmilyen megszüntetésükre irányuló eljárás alatt, és legalább 20 órában kell foglalkoztatniuk a dolgozót. A támogatás mértéke, munkavállalónként a lakhatási és utazási költségek fele, a február 24. előtt ideérkezőknek legfeljebb 30 000 forint, míg ennek duplája azoknak, akik a háború kirobbanása után lépték át a magyar határt.

Ugyan a kiterjesztett verzió pozitív elbíráláshoz, az elmúlt 1 éven belül ledolgozott 90 nap munkára, és továbbra is legalább egy olyan családtagra van szükség, aki magyar állampolgár, vagy már legalább kérelmezte menedékes státuszát, a dolgozó minden a háztartásában élő kiskorú gyermeke után is, további 12 000 forintot járhat.

Hiánypótlás

Mindezek mellett, aki nem kezdeményezte még menedékesként való elismerését, az továbbra is csak engedéllyel vállalhat munkát hazánkban, kivéve ha a harmadik országokra is vonatkozó általános szabályok szerint, a megjelölt hiányterületek valamelyikén szeretne munkához jutni. Ezek között megtalálhatóak bizonyos IT munkakörök, az építőmérnök, akár a vendéglátásban is el lehet helyezkedni szakácsként vagy pincérként.

Ahogy azt egy korábbi cikkünkben már megírtuk, az általánosnak mondható munkaerő hiány miatt, arról is folynak egyeztetések, hogy az ukrán menekülteket a diákmunkába is bevonják. Jelenleg elenyésző azoknak az ukrán diákoknak a száma, akik jogosultak lennének erre, de elképzelhető, hogy a hosszúra nyúló háború miatt, egyre érdekeltebbek lesznek a felek, a fennálló akadályok áthidalásában.

https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/szabad-munkavallalas-menekultek-tamogatas-engedely-allampolgarsag.752080.html #menekült #támogatás #munkaerő-kölcsönzés #munkavállalás #állampolgárság #ukrajna

Részvény: