A távközlési és internetes szolgáltatások kiesésére, leállására figyelmeztet az orosz RSPP Hírközlési és Informatikai Bizottság, amely az ország legnagyobb vállalkozói szakszervezete. Az állam úgy tűnik nem tesz semmit ennek megakadályozására, de azt is tétlenül nézni, hogy tömegesen menekülnek az országból az informatikai szakértők.
Oroszország elszigetelődése miatt a távközlési szolgáltatók berendezéseinek tartalékai csak hat hónapig tartanak ki – idézi az orosz médiában is megjelent jelentést a Bleeping Computer.
Mivel a nyugati berendezések beszállítói kivonulnak a piacról, és nem adnak el többé alkatrészeket az orosz vállalatoknak, az első jelentős szolgáltatáskiesések már idén nyáron megkezdődhetnek.
Ha pedig még van is megvásárolható alkatrész, azok is 40 százalékkal drágultak a rubel leértékelődése miatt.
A bizottság úgy számol, hogy a legnagyobb távközlési szolgáltatók költségei még úgy is 450 milliárd rubelre emelkednek idén a tavalyi 390 milliárdról, hogy beruházásaikat visszafogják.
Az RSPP több javaslatot tett a kormányzatnak, hogy miként csökkenthetik a távközlési szolgáltatók terheit, de a Kommerszant információi szerint nem valószínű, hogy az állam radikális lépésekre készülne. Állítólag a szaktárca nem hivatalosan azzal utasította el a javaslatokat, hogy a siker és a jó üzleti teljesítmény nem az állami támogatásnak, hanem a jó vállalati döntéshozatalnak köszönhető.
Közben menekülnek a szakemberek
Az oroszországi IT-cégek másik nagy fejfájása a szakképzett munkaerő tömeges elvándorlása.
Erre először Natalja Kasperskaya, a Kaspersky társalapítója és korábbi vezérigazgatója hívta fel a figyelmet, aki szerint az IT-szakemberek kiáramlása február vége óta tömegesnek mondható.
Egy nagy internetes kutatócég tulajdonosa már kormányzati lépéseket sürgetett, hogy valahogy akadályozzák meg a szakemberek elmenekülését. Bár a menekülő fiatal oroszok arról számoltak be, hogy a repülőtereken kihallgatták őket, ennél komolyabb lépésekre eddig nem volt példa.
Az Orosz Elektronikus Hírközlési Szövetség legfrissebb adatai szerint 50-70 ezer informatikai szakember hagyta el eddig az országot és áprilisig további 100 ezer teheti meg ugyanezt.
https://www.napi.hu/tech/ukran-orosz-haboru-it-informatika-internet-elvandorlas.749193.html