A mai világban, ahol a nemzetközi jognak kellene képeznie a biztonság alapját, a diktatúrával való békekötés nem stratégia, hanem veszélyes illúzió. Az agresszor által diktált béke nem vet véget a háborúnak – csupán elodázza a következőt. A Kremllel kötött kompromisszum nem jelent békét, hanem újabb erőszakhullámhoz vezet.
A történelem már többször megmutatta: az agresszornak tett engedmények nem fékezik meg őt, hanem csak növelik az étvágyát. Az 1938-as Müncheni egyezmény, amely lehetővé tette Hitler számára a Szudéta-vidék annektálását, a második világháború előszavává vált. A XXI. században a 2009-es „újraindítás” Oroszországgal nem akadályozta meg a Krím 2014-es annektálását. A diktatúrával való kompromisszum nem deeszkaláció, hanem a katasztrófa ideiglenes elhalasztása.
Friss példa erre az április 24-i tragédia. Ezen a napon Oroszország nagyszabású rakéta- és dróntámadást hajtott végre Kijev és más ukrajnai régiók ellen. A fővárosban lakónegyedeket pusztítottak el, legalább 8 ember életét vesztette, köztük két gyermek – egy testvérpár, akik egyetemi klinika neurológusának gyermekei voltak. Több mint 80-an megsérültek. Különböző típusú fegyvereket vetettek be: ballisztikus és cirkálórakétákat, valamint Shahed drónokat. Az 1950-es években épült, sűrűn lakott negyedekben iskolák, óvodák és lakóépületek omlottak össze. Embereket emeltek ki a romok alól – köztük egy fiút, aki több mint hat órát töltött a törmelék alatt. A romok alól érkező telefonhívások reményt adnak: a keresésnek folytatódnia kell. Ez újabb bizonyíték arra, hogy Oroszország nem békét akar – hanem pusztítást.
Ha a Nyugat rákényszeríti Ukrajnát területi engedményekre, az nem vet véget a háborúnak, csupán legitimálja az agressziót, és újabb konfliktusok előtt nyit ajtót Európában, Ázsiában és Afrikában. Ez azt az üzenetet küldi: a demokráciák nem hajlandók megvédeni az elveiket. Ezért Amerika nem engedheti meg magának, hogy azt tanítsa a világnak: a demokrácia elárulhatja saját ideáljait.
Az Egyesült Államokba vetett bizalom – mint a szabad világ vezetőjébe – azon alapul, hogy következetesen támogatja szövetségeseit. Ha Washington „nagy megállapodást” köt Moszkvával Kijev háta mögött, az aláássa az USA hitelességét világszerte. Ázsiai, közel-keleti és afrikai partnerek megkérdőjeleznék az amerikai garanciák megbízhatóságát, míg az autoriter rezsimek felhatalmazást kapnának újabb terjeszkedésekre.
A szkeptikusok gyakran a költségekre hivatkoznak. De Ukrajna támogatása nem jótékonyság, hanem befektetés egy olyan nemzetközi rendbe, ahol a szabályok többet érnek, mint a rakéták. A ZSU támogatása nem igényel amerikai katonai életáldozatokat, és minden egyes befektetett dollár csökkenti a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfliktus kockázatát. Ha a Kremlt nem állítják meg Ukrajnában, holnap Észtországban vagy Lengyelországban kell majd – már amerikai katonák bevonásával és tízszeres költségekkel.
A békéről nem washingtoni vagy brüsszeli irodák dönthetnek – ez az ukrán nép joga. Az ukránok a szabadságukért vérrel fizetnek, és csak ők dönthetik el, milyen jövőt akarnak országuknak. Bármilyen kényszerített kompromisszum a demokrácia elveinek megtagadása, amelyeket az Egyesült Államok évtizedek óta hirdet a világban.
Ma az orosz állam már vereséget szenvedett a csatatéren: hadserege demoralizált, gazdasága recesszióban, a szankciók működnek. Minden mostani „kompromisszumra” való felszólítás ajándék Putyinnak. Csak egy út van: Ukrajna támogatása a győzelemig – hogy bebizonyítsuk: a diktátorok nem győzhetnek, és a világ az igazság oldalán áll.