Kivégezhették az Iszlám Állam vezetőjét

Maga Recep Tayyip Erdogan török elnök jelentette be, hogy Törökország semlegesítette az Iszlám Állam feltételezett vezetőjét Szíriában, egy bevetésben.

Az Anadolu állami hírügynökség szerint Recep Tayyip Erdogan török elnök a TRT Türk török műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy az Abu Huszein al-Kurasi fedőnevű férfit a török hírszerző szervezet (MIT) által szombaton végrehajtott műveletben semlegesítették – írja az MTI.

Az MIT hosszú ideje követte al-Kurasit – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan. Hozzátette: minden megkülönböztetés nélkül folytatni fogják a harcot a terrorszervezetek ellen.

Ankara a semlegesített kifejezést használja a megölt vagy elfogott fegyveresekre.

Az Iszlám Állam évekig nagy területeket ellenőrzött Irakban és a szomszédos, háború sújtotta Szíriában. A szélsőséges milícia mindkét országban katonai vereséget szenvedett, de fegyveresei továbbra is aktívak, és több támadást hajtottak végre a két országban.

Erdogan előkerült, most már kutya baja
Néhány napig tartó betegsége után újra megjelent a nyilvánosság előtt Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton egy isztambuli rendezvényen. A 69 éves államfő az elmúlt napokban csak videokapcsolaton keresztül intézte tárgyalásait. A környezetéből származó információ szerint vírusfertőzése volt. Tűkön ülnek a külföldi befektetők, miután jelenleg a török Gandhinak becézett ellenzéki elnökjelölt, Kemal Kilicdaroglu a közvélemény-kutatások alapján – ha csak hajszállal is, de – vezet az aktuális államfővel, Recep Tayyip Erdogannal szemben. A jelenlegi vezető húsz év után távozna posztjáról.

Forrás:https://www.napi.hu/kulfold/iszlam-allam-vezeto-kivegzes-torokorszag.770658.html

Részvény: