Kiutasítottak Kanadából egy kínai diplomatát, mert megpróbált megfélemlíteni egy helyi politikust

Csao Vej segített a kínai hatóságoknak információkat szerezni Michael Chongról. Utóbbi férfi volt az, aki két éve kezdeményezte, hogy Kanada nyilvánítsa népirtásnak Peking ujgurokkal szembeni fellépését.

Kanada hétfőn kiutasított egy kínai diplomatát, akit egy hírszerzési jelentés nyomán azzal vádoltak meg, hogy megpróbálta megfélemlíteni az észak-amerikai ország egyik parlamenti képviselőjét, mert az bírálta a pekingi vezetés hszincsiangi ujgur muszlim kisebbséggel szembeni bánásmódját.

„Kanada úgy döntött, hogy nemkívánatos személlyé nyilvánítja Csao Vejt” – közölte Melanie Joly kanadai külügyminiszter. Hozzátette, hogy a döntést gondos mérlegelés alapján hozták meg. Az ottawai kínai nagykövetség egyelőre nem reagált az ügyben. A diplomata kiutasítása azonban tovább súlyosbítja Kanadának az egyébként is feszült kapcsolatát második számú kereskedelmi partnerével, Kínával.

A Kanadai Biztonsági Hírszerző Szolgálat (CSIS) még 2021-ben jelentést tett közzé a kínai befolyásszerzésről Kanadában. A dokumentum információkat tartalmazott lehetséges fenyegetésekről a kanadai parlament egyik konzervatív képviselőjével, Michael Chonggal és családjával szemben. Kína mindazonáltal azt állítja, hogy nem avatkozott Kanada belügyeibe és nem is érdekelt ebben. Kína torontói főkonzulátusa szerint Chong ügyében a jelentés teljességgel alaptalan vádakat tartalmaz.

A CSIS-dokumentum május elsején került nyilvánosságra amikor a kanadai The Globe and Mail című hírlap arról cikkezett, hogy a kínai hatóságok információt gyűjtöttek Michael Chongról és Kínában élő családjáról. Az újság szerint mindezt azért tették, hogy példát statuáljanak másokat elrettentve a pekingi vezetéssel szembeni álláspontoktól. „Nem fogjuk eltűrni a külföldi beavatkozás semmilyen formáját” – hangoztatta hétfőn Joly.

A The Globe and Mail úgy tudja, Csao is részt vett a kanadai parlamenti képviselő ellen irányuló információgyűjtésben. Chong 2021-ben sikeresen kezdeményezte a parlamenti határozat elfogadását, amely népirtásnak nyilvánította a kínai hatóságok ujgurokkal szembeni fellépését. Chong az újságcikk megjelenését követően ismételten követelte Csao kiutasítását és tétlenséggel vádolta Justin Trudeau miniszterelnök kormányát.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230509_Kanada_kinai_diplomata_Csao_Vej_megfelemlites_kiutasitas

Részvény: