Kínai védelmi miniszter: készek vagyunk fokozni az orosz hadsereggel a stratégiai kommunikációt és egyeztetést

A kínai hadsereg kész fokozni az orosz hadsereggel a stratégiai kommunikációt és egyeztetést – jelentette ki a kínai védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön.

A két ország kész együtt tenni a globális biztonsági kezdeményezések megvalósításért

– fogalmazott tájékoztatóján Tan Ke-fej, a védelmi tárca szóvivője. Hozzátette: a felek a bizalom elmélyítésére törekszenek, nemzetközi téren pedig a tisztesség és az igazságosság közös védelmezésére. Mint mondta, a jövőben is tartanak közös tengeri, légi járőrözéseket és hadgyakorlatokat.

Az Egyesült Államok részéről korábban azt vetették Kína szemére, hogy drónok, tüzérségi eszközök és lőszerek küldését fontolgatja Oroszországnak. Peking dezinformációnak minősítette Washington állításait, hozzátéve, hogy „nem Kína az az ország, amely olajat önt a tűzre azzal, hogy fegyverszállítmányokat eszközöl az orosz-ukrán konfliktus során”.

A szóvivő kitért az Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között nemrég létrejött, Ausztráliát a legkorszerűbb, atommeghajtású támadó tengeralattjárókkal ellátó megállapodásra is, hangsúlyozva, hogy ez fegyverkezési versenyt indíthat el a térségben. A London, Canberra és Washington közötti szövetséget a szóvivő „a hidegháborús mentalitás megnyilvánulásának” nevezte, amely „haszontalan és rendkívül káros”. Mint mondta, ez a nukleáris elrettentés politikájának kiterjesztése, eszköz „a NATO ázsiai-csendes-óceáni változatának” kiépítéséhez, aminek komoly hatása lesz a régió békéjére és stabilitására.

Forrás:(MTI)

Részvény: