Kína azt akarja, hogy a mesterséges intelligencia csak szépeket mondjon a kommunistákról

Az ország azt akarja, hogy a mesterséges intelligencia csak szép dolgokat mondjon a kommunista pártról.

A gyorsan fejlődő mesterséges intelligencia (MI) alapú szoftverek felforgatták az üzleti életet és az egész társadalmat, azzal, hogy automatizál bizonyos feladatokat, ráadásul meggyőzően hazudik szinte bármiről.

A Kínai Kommunista Párt szabályozni is fogja a Kínában működő MI szoftvereket – írja a The New York Times. Az ország kibertér-felügyeletétől származó szabályok csak a generatív alapú mesterséges intelligenciákra vonatkoznak – többek között a legnépszerűbb ChatGPT-re is.

generatív MI a mesterséges intelligencia egy olyan típusa, amely képes a felhasználó kérésére szöveget vagy más tartalmat generálni.

Az adatokat egyébként statisztikai valószínűség alapján generálják ezek a csetbotok.

A vállalatoknak figyelembe kell venniük a Kínai Kommunista Párt cenzúrázási szabályait, amelyek tiltják bizonyos érzékeny történelmi események megkérdőjelezését és az ország vezetőinek bármilyen kritikáját.

A javasolt korlátozások szerint a létrehozott tartalmaknak

  • tükröznie kell a „szocialista alapértékeket”,
  • és kerülni kell az olyan információkat, amelyek aláássák az „államhatalmat” vagy a nemzeti egységet.

A technológiai óriásoknak azt is biztosítaniuk kell, hogy a chatbotjaik a valóságnak megfelelő szöveget és képet hozzanak létre és tiszteletben tartsák a szellemi tulajdont.

Ráadásul kötelesek lesznek regisztrálni az algoritmusokat a szabályozó hatóságnál.

A tervezet megnehezítheti a kínai technológiai cégek dolgát, hogy felzárkózzanak az amerikai riválisokhoz, például a Microsofthoz, az OpenAI-hoz, a Google-hoz vagy a Facebookhoz, amelyek a generatív mesterséges intelligencia versenyében már korán az élre álltak.

A kínai Tencent, a Baidu, az Alibaba és például a TikTokot is üzemeltető Bytedance rendelkeznek a technológiai képességgel, ahhoz, hogy saját MI-modelleket fejlesszenek ki. A korlátozások azonban valószínűleg lassítani fogják a fejlesztést.

Akadémikusok is figyelmeztetnek, hogy sokszor félretájékoztat a ChatGPT

Az talán a legnagyobb probléma, hogy sokszor hamis információkat találnak ki a csetbotok, hogy kielégítsék a felhasználók igényeit.

A Napi.hu a tesztelése közben megkérte a szoftvert, hogy írjon egy hírt, a végeredmény azonban tele volt kitalált idézetekkel és hamis információkkal.

Az AI-kutatók gyakran nem tudják, hogy a modellek miért vagy hogyan generálnak bizonyos tartalmakat. Ezek segítségével az emberek képesek olyan tartalmakat készíteni például híres emberekről, amelyeket a valóságban egyébként meg sem történtek. A legismertebb példa a Ferenc pápáról készített hamis kép volt.

Kép: Reddit – AI generált kép Ferenc pápáról

Az ilyen kiszámíthatatlan technológia rémálom lehet Kína vezetői számára, akik igyekeznek szigorúan kontrollálni a politikai narratívát.

Az amerikai OpenAI ChatGPT-je hivatalosan nem érhető el kínai eszközökről. A szoftver másolatai azonban az elmúlt hónapokban gyorsan felbukkantak a kínai közösségi médiában, aminek következtében a kínai kormány állítólag arra utasította a weboldalakat, hogy távolítsák el a ChatGPT-t és a mesterséges intelligencia szolgáltatás harmadik féltől származó megoldásait platformjaikról.

Rá sem fog ismerni a Google keresőre, olyan okos lesz

A tech-óriás egy sor projekttel, köztük a keresőmotor frissítéseivel és egy teljesen új mesterséges intelligencia alapú szoftverrel igyekszik megvédeni alaptevékenységét. Mutatjuk, mi fog változni.

Forrás:https://www.napi.hu/tech/kina-mesterseges-intelligencia-propaganda.770407.html

Részvény: