Kimondta Trump: újabb szankciókat kaphat Oroszország

Donald Trump kedden azt mondta, valószínűleg újabb szankciókat vet ki Oroszországra, amennyiben Vlagyimir Putyin visszautasítja, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak – írja a Reuters.

Az új amerikai elnök részleteket nem mondott a belengetett szankciókkal kapcsolatban. Az Egyesült Államok az ukrajnai háború kitörését követően több szankciót is bevezetett Oroszországgal szemben.

Trump elmondta azt is, kormánya vizsgálja, hogy küldjenek-e fegyvereket Ukrajnának. Hozzátette ugyanakkor, hogy véleménye szerint az Európai Uniónak többet kellene tennie Ukrajna támogatásáért.

Beszélünk Zelenszkijjel, és hamarosan beszélni fogunk Putyin elnökkel. Meg fogjuk nézni a dolgot

– jelentette ki az amerikai elnök.

Trump elmondta, hogy felszólította Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy avatkozzon be az ukrajnai háború megállítása érdekében.

Nem tett túl sokat ebben a kérdésben. Nagy hatalma van, ahogy nekünk is nagy hatalmunk van. Azt mondtam: „El kellene intézni a dolgot”.

Trump beiktatását követően telefonon beszélt Hszi Csin-pinggel, illetve a kínai elnök is tárgyalt Putyinnal, de Trump és Putyin között egyelőre nem volt kapcsolatfelvétel.

Részvény: