A brit és amerikai vezetők pénteken kulcsfontosságú találkozót tartanak Washingtonban az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A megbeszélésen várhatóan olyan terveket vitatnak meg, amelyek lehetővé tennék Ukrajna számára, hogy nyugati rakétákkal oroszországi célpontokat támadjon. A találkozót Putyin sem hagyhatta szó nélkül – írta a Politico.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök este figyelmeztetést adott ki, amelyben egyértelművé tette álláspontját: „Ez azt jelenti, hogy a NATO-országok, az Egyesült Államok és az európai országok Oroszország ellen harcolnak” – mondta.
Keir Starmer brit miniszterelnök a Washingtonba tartó repülőútján újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: „Oroszország kezdte ezt a konfliktust. Oroszország illegálisan megszállta Ukrajnát. Oroszország azonnal véget vethet ennek a konfliktusnak”.
A kétórás csúcstalálkozón várhatóan megvitatják a brit gyártmányú Storm Shadow cirkálórakéták esetleges ukrajnai bevetését orosz területen. Katonai szakértők szerint ez megnyithatná az utat az amerikai ATACMS rakéták oroszországi célpontok elleni bevetése előtt is.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint a találkozó csupán formalitás, és az alku már megszületett. Hozzátette, hogy Oroszország válasza „megfelelő lesz”.
Fontos megjegyezni, hogy az orosz média nagyjából a háború kirobbanása óta hangoztatja azt, hogy „az egész NATO ellen harcolnak”. A mostani bejelentés jelentősége az, hogy valamely más, prominens politikus helyett most maga az orosz elnök fenyegette meg a Nyugatot.