Kimondta a német titkosszolgálat vezére: Vlagyimir Putyin kész a támadásra

Oroszország készen áll arra, hogy megtámadja Ukrajnát, de Moszkva még nem döntötte el, hogy megteszi-e ezt a lépést a német hírszerzés vezetője szerint – írja a Reuters.

Burno Kahl ezt egy Reuters által közölt interjúban mondta, miközben már hetek óta fokozódik a feszültség a NATO és Oroszország között az ukrajnai helyzet kapcsán.

A konfliktus lehetőségéről az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov is tett említést a mai nap folyamán adott nyilatkozatában:

Ha az Oroszországi Föderáción múlik, nem lesz háború. Mi nem akarunk háborúkat, de nem fogjuk megengedni az érdekeink elleni durva támadást és semmibe vételüket

Lavrov szerint a NATO-val és az Egyesült Államokkal az Oroszország által követelt biztonsági garanciákról folytatott tárgyalások nem zárultak le. Közölte: Moszkva azzal a hivatalos kéréssel fordul majd a Nyugathoz, hogy fejtse ki, miként kívánja teljesíteni a biztonság oszthatatlanságából fakadó kötelezettségvállalásait.

John Sullivan, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete szerint Oroszország kijelentette, nem akar háborút, de „fegyvert tett az asztalra” az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon azzal, hogy csapatokat vonultatott fel az ukrán határnál.

https://www.portfolio.hu/global/20220128/kimondta-a-nemet-titkosszolgalat-vezere-vlagyimir-putyin-kesz-a-tamadasra-523729

Részvény: