Kim Dzsong Un komoly alvászavarral küzd és mintegy 140 kiló

A dél-koreai hírszerzés a mesterséges intelligencia segítségével becsülte meg az észak-koreai vezető súlyát.

A dél-koreai hírszerzés szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mintegy 140 kilogrammot nyom, emellett jelentős alvászavarral küzd. Az ügynökség beszámolóját Kim Kju Hjun, a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) igazgatója a parlamenti hírszerzési bizottság ülésén ismertette – derült ki a bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjainak tájékoztatásából.

„Abból kiindulva, hogy az észak-koreai hatóságok áprilisban tevékenyen gyűjtötték a legfrissebb orvosi információkat, beleértve az olyan gyógyszereket, mint a zolpidem, amelyet a magas rangú tisztviselők álmatlanságának kezelésére használnak külföldön, a NIS becslése szerint Kim elnöknek jelentős alvászavara van” – mondta el a zárt ajtók mögött tartott ülést követően Ju Szang Bum, a dél-koreai parlament hírszerzési bizottság egyik tagja, a kormányzó Néphatalom Pártjának képviselője.

Hozzátette, a NIS alaposan vizsgálja annak lehetőségét, hogy Kim olyan ördögi körbe kerül, amelyben egyre inkább szenvedélyévé válik az alkohol és a nikotin, továbbá egyre súlyosbodó álmatlanságban szenved. Ezt a következtetést abból vonják le, hogy Észak-Korea nagy mennyiségben importál külföldi cigarettát és kiváló minőségű rágcsálnivalókat.

Az ügynökség arról is beszámolt, hogy „Kim elnök május 16-i nyilvános szereplése során nagyon fáradtnak tűnt, szemei alatt feltűnő sötét karikákkal”, és néhány közelmúltbeli fotójának mesterséges intelligenciát alkalmazó elemzése alapján súlyát 140 kg körülire becsülték – mondta Ju.

„Tavaly év vége óta folyamatosan karcolások és zúzódások figyelhetők meg Kim Dzsong Un kezén és karján, amelyeket gyaníthatóan allergia és a stressz okozta bőrgyulladás kombinációja okoz” – idézte a törvényhozó a NIS igazgatóját.

Forrás:https://hvg.hu/elet/20230531_Kim_Dzsong_Un_Eszak_Korea_alvaszavar_tulsuly

Részvény: