Zelenszkij kabinetfőnöke szerint helyreállt az ukrán-amerikai kapcsolat, miután a két fél konstruktív tárgyalásokat folytatott Szaúd-Arábiában – jelentette a Sky News.
Az ukrán-amerikai kapcsolatok látszólag mélypontra jutottak a múlt hónapban, amikor Zelenszkij és Donald Trump washingtoni találkozója kudarcba fulladt.
A Reuters hírügynökségnek adott interjújában Andrij Jermak elmondta, hogy a Szaúd-Arábiában tartott két tárgyalási forduló lehetőséget adott Kijevnek arra, hogy bizonyítsa az amerikai tisztviselőknek: készek együttműködni Trumppal a háború befejezése érdekében.
„Úgy gondolom, kiváló párbeszédet folytatunk az amerikaiakkal” – nyilatkozta Jermak. „Véleményem szerint visszatértünk a helyes útra.”
A szaúdi tárgyalásokról – ahol az Egyesült Államok Oroszországgal is egyeztetett – Jermak úgy nyilatkozott, hogy az ukrán delegáció demonstrálta: „nagyon komolyan vesszük a helyzetet”.
Kedves amerikai barátaink, önök is értik, hogy partnerek vagyunk. Ez volt a célunk – fogalmazott az ukrán kabinetfőnök, aki szerint ezzel ellentétben Oroszország „csak játszadozik”.