Kiderült, miért utasította vissza a bíróság Bige László cégének jogvédelemre vonatkozó kérelmét

Még december végén utasította vissza a bíróság a Nitrogénművek csoport azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét, melyet a cégcsoport a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) műtrágyakartellügyben meghozott határozatával szemben indított. 

A Fővárosi Törvényszék indoklásában a Világgazdaság érdeklődésére elárulta, hogy a felperesek által előadott indokok és az alátámasztásukra csatolt okirati bizonyítékok nem voltak elégségesek ahhoz, hogy a bíróság mérlegelhesse az azonnali jogvédelem biztosításának szükségességét

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint tízmilliárd forintos bírságot szabott ki a Bige László érdekeltségébe Nitrogénművek Zrt.-re és vállalkozáscsoportjára. 

Bige László szerint ilyen összegre korábban még senkit nem büntettek Magyarországon, és úgy gondolja, hogy nincs is olyan bíróság, ami ezt jogosnak tartaná. A vállalkozó, valamint a Nitrogénművek korábban megalapozatlannak  titulálták  a vádakat, a GVH cégcsoportot érintő határozatát pedig elutasították.

https://index.hu/gazdasag/2022/01/04/fovarosi-torvenyszek-indoklas-gazdasagi-versenyhivatal-nitrogenmuvek-bige-laszlo/

Részvény: