Kiderült egy részlet Trump ukrajnai titkos tervéről: ennek nagyon nem fog örülni Zelenszkij

Keith Kellogg, Donald Trump amerikai elnök Ukrajnáért felelős különmegbízottja szombaton a Reutersnek azt nyilatkozta, az amerikai vezetés azt várja Kijevtől, hogy az év végégig tartsák meg a háború miatt elmaradt választásokat, különösen, ha az elkövetkező hónapokban sikerül tűzszünetet tető alá hozni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mandátuma már tavaly tavasszal lejárt, de a háborúra hivatkozva bizonytalan ideig elhalasztották az elnökválasztást, ahogy a parlamenti választásokat is.

Keith Kellogg szerint azonban szükséges, hogy néhány hónapon belül megtartsák a választásokat.

A legtöbb demokratikus ország háború idején is tart választásokat. Úgy gondolom, fontos, hogy ezt ők is megtegyék

– mondta a különmegbízott.

Donald Trump a kampányban többször is ígéretet tett arra, hogy gyorsan, akár 24 óra alatt megoldja az ukrajnai háborút. Az amerikai elnök eddig nem hozakodott elő konkrétumokkal azzal kapcsolatban, pontosan hogyan gondolja a háború lezárását.

Kellogg és más fehér házi tisztviselők ugyanakkor az elmúlt napokban arról tárgyaltak, hogy az Oroszországgal kötött tűzszünet részeként Ukrajnát arra késztetik, hogy járuljon hozzá a választások megtartásához – mondta három forrás.

Két forrás szerint Trump tisztviselői arról is tárgyalnak, hogy egy kezdeti tűzszünetet hoznak tető alá, ami elvezethet majd egy hosszabb távú tűzszünethez. Ezt a tűzszünetet azonban már az új választáson megválasztott elnök tárgyalná le Moszkvával.

Zelenszkij azt mondta, hogy Ukrajna még idén megtarthatja a választásokat, ha a harcok véget érnek, és erős biztonsági garanciákat kapnak.

Két ukrán forrás szerint a Trump-kormányzat még nem kérte hivatalosan Ukrajnától, hogy az év végéig tartson elnökválasztást.

Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban kijelentette, hogy nem tartja Zelenszkijt legitim vezetőnek, és hogy az ukrán elnöknek nincs törvényes joga aláírni egy esetleges békemegállapodással kapcsolatos kötelező erejű dokumentumokat.

Az orosz vezető szerint azonban Zelenszkij addig is részt vehetne a tárgyalásokon, de előbb vissza kell vonnia egy 2022-ben aláírt rendeletét, amely megtiltja a tárgyalásokat Oroszországgal, amíg Putyin van hatalmon.

Az ukrán alkotmány ugyanakkor megtiltja, hogy hadiállapot idején parlamenti- és elnökválasztásokat tartsanak.

Egy korábbi nyugati tisztviselő szerint azonban a hadiállapot felfüggesztése beláthatatlan következményekkel járna Ukrajnára nézve: mozgósított katonák elhagynák a hadsereget, hadkötelezett férfiak távoznának az országból, és politikai instabilitás uralkodna el.

Ha Trump nyomást gyakorol Zelenszkijre, hogy egyezzen bele a választásokba, Washington ezzel Putyin legutóbbi, az ukrán vezető legitimitását megkérdőjelező nyilatkozataira erősítene rá – mondta a volt nyugati tisztviselő.

Részvény: