Kellemetlen meglepetés érte Putyin szövetségesét – Kiakadt a hadúr

Egy hónapja büszkélkedett el Ramzán Kadirov csecsen elnök azzal, hogy kapott ajándékba egy Tesla Cybertruck-ot Elon Musktól. A hadúr gyorsan rá is szerelt egy géppuskát a kisteherautóra, hogy a frontra küldje, most viszont azon kesereg, hogy Musk „kikapcsolta” a járgányt a front kellős közepén – Írja a Pravda.

A csecsen elnöknek nagyon tetszett a milliárdos egyébként sokat kritizált elektromos járgánya, „elpusztíthatatlan bestiának” titulálta, sőt, még Muskot is meghívta Csecsenföld fővársába, Groznijba.

A történettel már indulásakor sok probléma volt: egyfelől a milliárdos cáfolta, hogy ajándékba adott volna egy kocsit az Egyesült Államok szankciós listáján szereplő hadúrnak, másfelől a Cybertruck egy civil autó, semmilyen páncélzattal nincs ellátva, így a fronton sem bírná sokáig.

A kocsi kálváriája azonban itt nem ért véget. Kadirov tegnap a saját Telegram fiókján vádolta meg Muskot azzal, hogy egyszerűen kikapcsolta a kocsit, miközben az az ukrán fronton „harcolt”.

Ez nem volt férfias dolog. El kellett vontatnom a vasparipát. Hogy lehetséges ez Elon?

– írta Kadirov.

Érdemes leszögezni, hogy a Cybertruck valószínűleg nem ment ki a frontvonalra, a csecsen hadúr valóságérzete finoman szólva is labilis, gyakran oszt meg minimum megkérdőjelezhető valóságtartalmú dolgokat a közösségi médiában. Az, hogy valóban mi történt a teherautóval, valószínűleg sosem fog kiderülni.

Részvény: