loader-image
Budapest, HU
12:01 du., március 29, 2024
temperature icon 16°C
Humidity 54 %
Wind Gust: 0 mph

Kategória: Világ hírei

  • “Rammstein – 20”: várjuk a Nyugat erőteljes döntéseit

    Ma, március 19-én kerül sor a szövetségesek 20. találkozójára Rammstein formátumban. Az Ukrajnának nyújtott katonai segélyekkel foglalkozó kapcsolattartó csoport Németországban találkozik, élén Lloyd Austin, a Pentagon vezetője lesz. A Pentagon vezetője hétfőn indult Németországba. Ez lesz az első nemzetközi útja a kórházi kezelés után. Emlékeztetjük, hogy az amerikai védelmi miniszter egészségügyi problémái miatt a legutóbbi… Olvass tovább →

  • Magyarország sem vétózta meg az izraeli telepesek elleni szankciókat

    Első alkalommal vezet be szankciókat az Európai Unió (EU) a szélsőséges izraeli telepesekkel szemben. Megszületett a politikai megállapodás az uniós külügyminiszterek tanácskozásán arról, hogy az EU büntetőintézkedésekkel sújtja a ciszjordániai térségben terjeszkedő radikális izraeli telepeseket. A zsidó-palesztin konfliktus EU által szorgalmazott kétállami – Izrael mellett egy Palesztin Állam létrehozására épülő – megoldását a közösség szerint akadályozó telepesek tevékenységét eddig még nem marasztalta el… Olvass tovább →

  • Navalnij halála: az EU megegyezett a felelősök szankcionálásában

    Az Európai Unió Külügyek Tanácsa megegyezett a február közepén elhuny orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij meggyilkolásáért felelősök szankcionálásában, jelentette be az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben hétfőn. Josep Borrell, a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a szankciók 30 emberre és entitásra vonatkoznak majd az emberi jogok megsértése esetén alkalmazott szankciórendszer keretében. A főképviselő beszélt arról… Olvass tovább →

  • Olyan kevés migráns érkezik a szerb-magyar határra, hogy a cseh rendőrök hazamentek

    Az utolsó 40 fős cseh rendőri kontingens március elején távozott. Nem segítenek tovább ellenőrizni a magyar-szerb határt a cseh rendőrök, mert a Balkán déli részéről Szerbián át Magyarország felé vezető útvonalon az illegális migráció majdnem leállt – közölte David Schön, a cseh országos rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn Prágában. A déli magyar határon szolgálatot teljesítő utolsó 40… Olvass tovább →

  • Magyarországon bővíti védelmi innovációs hálózatát a NATO

    Idén a NATO megalakulásának 75., és Magyarország csatlakozásának 25. évfordulóját is ünnepeljük. A magyar hozzájárulás a DIANA hálózatához a szövetség iránti elkötelezettséget is bizonyítja. A katonai szövetség védelmi innovációs szervezete, a NATO DIANA bejelentette, hogy sokszorosára bővíti magyarországi jelenlétét: technológiai fejlesztést végző gyorsító- és tesztközpontokat kapcsol be a kutatás-fejlesztési hálózatába – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-t. A NATO DIANA célja, hogy a honvédelmi… Olvass tovább →

  • “Putyin demokráciája” a kezdőknek: az orosz elnökválasztás eredményei

    A nyugati kommentátorok, akik az úgynevezett oroszországielnökválasztásról mesélnek nézőiknek és olvasóiknak, híres utópikus regényekbőlvett példákat támasztják alá az orosz valóság jellemzésére. Az egyik hollandkiadvány szövege így szól: “Orwell 1984 valósággá válik Oroszországban”.Az oroszországi elnökválasztás véget ért. A Központi Választási Bizottságelőzetes adatai szerint Vlagyimir Putyin jelenlegi elnök nyer a szavazatok többmint 87 százalékával. A szövetségi részvétel… Olvass tovább →

  • Egyre hangosabban beszélnek arról, hogy Orbán Putyin barátja

    Magyarország fővárosában, Budapesten több tízezren tüntettek péntek esteOrbán Viktor miniszterelnök kormánya ellen. A tüntetők reagáltak Magyar Péterellenzéki politikus felhívására – írja az Associated Press. “Alkossunk egy olyanerőt, amelyhez minden jóakaratú, hazájáért dolgozni akaró magyar csatlakozhat”– javasolta Magyar.Magyar Péter volt férje Varga Judit, volt igazságügy-miniszterének, fideszespolitikusnak. Varga, a Fidesz akkori főjelöltje az európai parlamentiválasztásokon februárban mondott… Olvass tovább →

  • Az orosz gáz kiváltása, menekültek – stratégiai partneri egyezményt írt alá Egyiptom és az EU

    Az Európai Unió pénzügyileg támogatja az eladósodott Egyiptomot, ahonnan jelentős mennyiségű földgázt importál majd. Ezenkívül Egyiptom vállalja, hogy a területén tartja az Afrikából Európába induló migránsokat. 7,4 milliárd eurós az uniós csomag, melyet Egyiptom kap azért, hogy az Európai Unió tagállamai tovább csökkenthessék függésüket az orosz földgáztól. „Stratégiai partneri szintre emeljük az együttműködésünket Egyiptommal” –… Olvass tovább →

  • Meloni valósítaná meg Orbán mestertervét, de Trump is kell hozzá

    A júniusi EP-választások után az olasz miniszterelnök Európa szellemi vezére lehet – jósolja a brüsszeli Politico, amely szerint ez az Európai Unió jobbratolódását jelentheti olyan fontos kérdésekben, mint a zöld átmenet vagy a menekültek kérdése. Ha Donald Trump nyer novemberben az amerikai elnökválasztáson, akkor Giorgia Meloni olyan szerepet akar mellette játszani, mint amilyet Margaret Thatcher… Olvass tovább →

  • Megint konstruktívan tartózkodott a magyar kormány – most az Európai Békekeretről szóló döntésnél 

    Döntés született az Európai Békekeret ötmilliárd eurós bővítéséről, de a magyar kormány ismét élt a konstruktív tartózkodás lehetőségével, így Szijjártó Péter szerint „továbbra sem kell politikai vagy pénzügyi terhet vállalni az ukrajnai fegyverszállításokból”. Az európai uniós külügyi tanács elfogadta az Európai Békekeret összegének 5 milliárd euróval történő megemelését – közölte Szijjártó Péter. Közlése szerint Magyarország… Olvass tovább →