loader-image
Budapest, HU
1:20 du., április 16, 2024
temperature icon 7°C
Humidity 84 %
Wind Gust: 0 mph

Kategória: Világ hírei

  • Kidobták a republikánus elnököt, a saját emberei sem szavaztak rá

    Az amerikai képviselőházban többségi szavazással megfosztották pozíciójától Kevin McCarthy házelnököt. A republikánus többség vezetőjének eltávolítását a republikánusok konzervatív nézeteket valló Szabadság elnevezésű tömörülésének tagja, Matt Gaetz kezdeményezte. A floridai képviselő azután jelentette be, hogy él a házelnök elmozdításának kezdeményezésére vonatkozó jogával, hogy a Képviselőházban a demokraták szavazataival fogadták el az átmeneti költségvetést szombaton. A Kongresszus… Olvass tovább →

  • A NATO vezetékrendszeréből lopott üzemanyagot árulta egy bűnözői csoport

    Ez a vezetékrendszer többek közt légitámaszpontokat köt össze tározókkal, hogy bármely pillanatban fedezni lehessen a szövetség üzemanyagok iránti igényét. Néhány éve bűnözők csapolták meg a NATO egyik vezetékrendszerét, a nagy mennyiségben ellopott kerozint mit sem sejtő autósoknak értékesítették benzinkutakon – erősítette meg kedden az észak-atlanti szövetség egyik szóvivője. A dpa német hírügynökségnek nyilatkozva az illetékes… Olvass tovább →

  • A magyar kormány a Baku elleni szankciókat sem támogatja

    Hegyi-Karabah: Budapest nem támogatja a Baku elleni szankciókat. Ezzel a címmel jelent meg interjú Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel a Le Point című francia hetilap internetes oldalán. Az MTI szemléje szerint a tárcavezető a hegyi-karabahi helyzet kapcsán elmondta: Magyarország támogat minden olyan kezdeményezést, amely fenntartja a párbeszédet a felek között a konfliktus enyhítése… Olvass tovább →

  • Uniós biztos: Aggodalomra ad okot a lengyel vízumrendszerrel kapcsolatos korrupció gyanúja

    Margarítisz Szkínász szerint a tagországok közötti szabad mozgás biztosítása a megfelelő eljárások és feltételek tiszteletben tartása nélkül az uniós jog megsértését jelentheti. A lengyel vízumrendszerrel kapcsolatban felvetődő korrupció és csalás állítólagos esetei rendkívüli aggodalomra adnak okot – jelentette ki Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos kedden Strasbourgban. Margarítisz Szkínász, az Európai Parlament… Olvass tovább →

  • Pentagon: fogytán a pénz az Ukrajnába küldött fegyverek pótlására

    Az Ukrajnának folyósított 25,9 milliárd dollárból 1,6 milliárd dollár maradt az amerikai katonai készletek feltöltésére. A fegyverek között több millió tüzérségi lövedék, rakéta és rakéta van, amelyek kulcsfontosságúak az ukrán ellentámadáshoz. A Pentagon figyelmeztette a kongresszust, hogy fogytán a pénz az Egyesült Államok által Ukrajnába küldött fegyverek Az Associated Press által megszerzett levél sürgeti a… Olvass tovább →

  • A magyar forgatókönyvvel ijesztgetik a lengyeleket: a választások után kilőhetnek az árak

    A kézi vezérlés üzemanyaghiányhoz vezethet, aztán jöhet az armageddon. „Erről a szcenárióról már Daniel Obajtek, az Orlen olajtársaság vezérigazgatója is beszélt korábban, a magyar forgatókönyvre utalva. Aztán mégis meglépék” – jegyzi meg Sławomir Dudek, az Államháztartási Intézet elnöke és alapítója a lengyel TVN24 Biznesnek adott interjújában, amikor az üzemanyagpiac jelenlegi helyzetéről kérdezték. Mint felidézi, Magyarországon… Olvass tovább →

  • Örményország tüskés ösvénye: közelgő hibajavítási munka

    Azerbajdzsán „különleges hadművelete” Hegyi-Karabah demilitarizálására, majd az államhoz való csatolása ismét megmutatta a világnak, hogy mennyit ér az Oroszország által adott biztonsági garancia. A CSTO békefenntartó kontingense, amelynek de facto alapítója az Orosz Föderáció, egyáltalán nem tett semmit a Baku és Jereván közötti konfliktus megállítása vagy valamilyen módon befolyásolása érdekében. Ennek eredményeként Karabahot, azt a… Olvass tovább →

  • Szijjártó Péter a svéd NATO-csatlakozásról: a képviselők a maguk részéről egyelőre nem kívánnak ezzel a kérdéssel foglalkozni

    A Magyar Nemzetnek adott interjút Szijjártó Péter, melyben több, az utóbbi időben előtérbe kerülő témát is érintett, így a szlovákiai választásokat, a svédek NATO-csatlakozásának kérdését, és annak az orosz történelem tankönyvnek az ügyét is, ami szerint fasiszta felkelők nevéhez fűződik az 56-os magyar forradalom. A külügyminiszter a szlovákiai választásokkal kezdett, és mindenek előtt elmondta, hogy… Olvass tovább →

  • A dubaji ingatlanpiac legjobb ügyfelei a magyarok, milliárdokért veszik a lakásokat

    Az orosz-ukrán háború kitörése óta egyre több magyar vásárol lakást Dubajban – mondta a hvg.hu-nak Halász Róbert, a dubaji székhelyű Binghatti ingatlanfejlesztő vállalat értékesítési igazgatója. Egy névtelenséget kérő szakértő pedig arról beszélt, a magyar vásárlók száma több százra tehető, főleg befektetést keresnek, de nem költöznek ki. A portálnak több ingatlanközvetítő is arról beszélt, hogy az… Olvass tovább →

  • Magyar tábornok kerül az Európai Unió boszniai katonai műveletének élére

    Dr. Sticz László vezérőrnagy személyében 2024 januárjától egy éven keresztül magyar tábornok irányítja az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét, az EUFOR ALTHEA missziót – derült ki a honvédelmi miniszter által jegyzett közleményből. Dr. Sticz László vezérőrnagy jelenleg a Magyar Honvédség Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság parancsnoka. Eddigi pályafutása során szolgált már a Nyugat-Balkáni Hadszíntéren, valamint a NATO… Olvass tovább →