loader-image
Budapest, HU
6:16 du., április 16, 2024
temperature icon 7°C
Humidity 80 %
Wind Gust: 0 mph

Kategória: Gazdaság

  • Mostantól tilos lesz vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban

    Ez már keddtől érvényes, de a korábban kiadott engedélyeket nem érinti. A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint „beruházás megvalósítása céljából kiállított munkavállalási célú tartózkodási engedély, foglalkoztatási célú tartózkodási engedély, valamint vendégmunkás-tartózkodási engedély alapján” tilos „foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt” létrehozni a kormány, illetve a kormány tagja közvetlen vagy közvetett irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervnél, valamint… Olvass tovább →

  • Az igazságügy-miniszter ügyészségi határozatokat is megismerhetne – erről is vitáznak ma a parlamentben

    A digitális állam megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslat és igazságügyi tárgyú előterjesztések általános vitáját folytatja le kedden az Országgyűlés. Az ülés reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A képviselők ezt követően a digitális állam megvalósítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló javaslat általános vitáját kezdik meg. Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter javaslata számos törvényt módosítana a digitális állampolgárságról… Olvass tovább →

  • Perzselt a Rákos-Dubaj helyszíne, járnak már a vonatok

    Megindulhatott a vonatközlekedés Rákosrendező állomáson, ahol vasúti talpfák gyulladtak meg hétfő éjjel a megszűnt vágányok területén – közölte a Mávinform az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a Budapest-Esztergom, a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon fokozatosan áll helyre a menetrendszerű vonatközlekedés, a vonatok immár a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek. A MÁV-START vonatpótló buszokat állít… Olvass tovább →

  • Napokon belül visszavásárolják a ferihegyi repülőteret – ígérte Orbán a parlamentben

    A miniszterelnök nagyon közeli dátumot mondott, és csak állami tulajdont említett a repülőtér visszavásárlása apropóján, holott volt már céldátum a tavaly év vége is, és legutóbb még csak állami résztulajdonról volt szó. Orbán Viktor reményei szerint “napokon belül visszakerül állami tulajdonba” a ferihegyi repülőtér – erről a miniszterelnök hétfőn, a parlamentben beszélt Kanász-Nagy Máté (LMP) ellenzéki… Olvass tovább →

  • Temérdek nyelvvizsga-bizonyítványt semmisítettek meg

    A hiteles nyelvtudás-mérés értékeinek megőrzését szem előtt tartva rengeteg nyelvvizsga-bizonyítványt érvénytelenített hivatalosan is az ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft. A megsemmisített nyelvvizsgák sorszámát a Hivatalos Értesítőben jelentette meg a nyelvvizsga-központ. A nyelvi centrum, mely az országban a legrégebbi és a legnagyobb nyelvtudás-mérési tapasztalattal rendelkezik, azt írja, hogy küldetésének tekinti a hiteles nyelvtudás-mérés értékeinek megőrzését. A 24.hu azt írja, a… Olvass tovább →

  • Rápirítottak Elon Muskra Brazíliában, nem kapcsolgathatja csak úgy vissza a letiltott X-fiókokat

    Musk több, a brazil legfelsőbb bíróság által felfüggesztett fiókot újraaktivált az X-en, most vizsgálatot indítottak ellene. A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája vizsgálatot indított Elon Musk ellen az igazságszolgálatás akadályozása miatt, miután az X tulajdonosa kijelentette, hogy újraaktivál több olyan fiókot, amelyeknek a bíró elrendelte a felfüggesztését – jelentette a Reuters hírügynökség. Musk kijelentette, hogy… Olvass tovább →

  • Megállíthatatlan a benzinár, rá sem hederít a forinterősödésre

    A kőolaj világpiaci árának csökkenése sem hozza zavarba. Szerdától még tovább emelkednek az üzemanyagárak a magyarországi kutakon. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 3 forinttal, míg a gázolajé bruttó 6 forinttal drágul. A holtankoljak.hu közölte, a múlt heti árváltozás eltérően ment végbe a kutakon, emiatt pedig a vártnál alacsonyabb, 641 forint lett a benzin literenkénti átlagára, így szerdától a következőképpen alakulnak… Olvass tovább →

  • Csalódottak az egészségügyisek: „a pótlékok béresítése még nem béremelés”

    A szakdolgozónak közel felének nem nőtt az ígért mértékben a fizetése, sőt, van, akinek nem is változott. A tavaly júliusi 18 százalékos emelés után idén márciustól átlagosan újabb húsz százalékot kaptak a szakdolgozók, ám tíz egészségügyi szakdolgozóból öt elégedetlen a béremelés után megkapott összeggel – derül ki a Független Egészségügyi Szakszervezethez (FESZ) érkező jelzésekből.  Takács Péter… Olvass tovább →

  • Ezerforintos kenyér?! A pékek most mindenkit figyelmeztetnek

    A tavalyi szinthez képest az étkezési búza és a liszt ára is bezuhant, ugyanakkor már márciusban már megindult az áremelkedés. A Pékszövetség szerint az árak várhatóan nem csökkennek, de sok múlik a „kenyérgyárakon” is. Folytatódik a korábban bemutatott tragikus folyamat. Az Agrárközgazdasági Intézet által üzemeltetett Piaci Árinformációs Rendszer (AKI PÁIR) április elején közölt jelentése szerint Magyarországon az étkezési… Olvass tovább →

  • 2010 óta nem hagyták el annyian Magyarországot, mint tavaly

    A legnépszerűbb célország mára már nem Nagy-Britannia, hanem Ausztria lett. Soha annyian nem hagyták el még Magyarországot, mint tavaly: 2023-ban 33 700-an vándoroltak ki az országból – elemezte ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb éves adatsorát a 444.hu. A KSH a belügyminisztériumi lakcím- és a NEAK taj-nyilvántartási alapján összesítette a kivándorlók számát, valamint közzétették a fontosabb kivándorlási célországokat is. Ez… Olvass tovább →