loader-image
Budapest, HU
4:19 du., április 20, 2024
temperature icon 13°C
Humidity 56 %
Wind Gust: 0 mph

Kategória: Gazdaság

  • Meghosszabbítja a brit kormány az ukrán menekültek tartózkodási engedélyeit

    A londoni belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint mindazok, akik az ukrajnai háború két évvel ezelőtti kezdete után bevezetett, meghatározott időre szóló vízumtípusok valamelyike alapján élnek Nagy-Britanniában, az eredeti lejárati határidőhöz képest 18 havi hosszabbítást kérvényezhetnek – írja az MTI. A brit kormány az Ukrajna elleni orosz invázió után háromféle fő vízumtípust dolgozott ki az ukrajnai menekülteknek.… Olvass tovább →

  • Biden Zelenszkijnek: Bízom az amerikai katonai segély folytatásában

    Joe Biden amerikai elnök közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy bízik a Kijevnek nyújtott amerikai katonai segély folytatásában, amelynek megszavazását jelenleg a kongresszusban akadályozzák. A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsa szombaton az ukrán kivonulást és Avdijivka elestét az amerikai kongresszus „tétlensége” bizonyítékának nevezte. Harcolni fogok azért, hogy (az ukránok) megkapják a szükséges muníciót hangoztatta a demokrata elnök. Joe Biden… Olvass tovább →

  • Újabb egyetemi rangsor jelent meg

    A világ legjobb üzleti iskoláit a Financial Times gyűjtötte össze. Idén az első helyen a Pennsylvánia Egyetem végzett. Megjelent a Financial Timesban a világ legjobb üzleti egyetemeinek 100-as rangsora, a Master of Business Administration (MBA). A brit újság, ami nemzetközi gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozik 2024-ben is elkészítette a legjobb üzleti képzéseit (MBA) nyújtó egyetemeinek top 100-as rangsorát.… Olvass tovább →

  • Csalás miatt 354 millió dollárra büntették Donald Trumpot

    Három évre eltiltotta a bíróság Donald Trumpot az üzleti tevékenységtől New York államban és több mint 354 millió dollár bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozásainak működése körül, csalás miatt indult polgári perben pénteken – írja az MTI. A bíróság megállapítása szerint Donald Trump hamisan állapította meg többi között floridai rezidenciájának értékét, amit jóval felülbecsült és ezzel csalást követett… Olvass tovább →

  • Nem túl vonzó a külföldiek számára a magyar felsőoktatás

    A Magyarországon tanuló egyetemisták mindössze körülbelül 10 százaléka külföldi állampolgár. Az Eurostudent legújabb felmérése szerint a külföldi állampolgárságú hallgatók aránya a magyar egyetemeken meghaladja a 10 százalékot a természettudomány, az agrár, a műszaki, a társadalomtudomány, valamint az orvos- és egészségtudomány képzési területeken. Ezzel szemben a pedagógusképzésben, jogi, államtudományi képzésekben és a sportképzés területén nem csupán a külföldiek… Olvass tovább →

  • A Microsoft 3,3 milliárd eurót fektet be Németországban

    A világ legnagyobb szoftvervállalata adatközpont-kapacitásait bővíti. Az amerikai cég 2025 végéig igyekszik a felhő alapú szolgáltatásaihoz, a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásokhoz szükséges adatközpontjait fejleszteni. Az eddigi adatok szerint a beruházás fő célja az ország nyugati része, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban egy új úgynevezett felhőrégiót is kialakít, vagyis a térségben több nagyszabású adatközpontot épít. Ez azt is szolgálja, hogy minél közelebb… Olvass tovább →

  • Visszatért a rég elfeledett korszak: banánhiány Oroszországban

    Oroszország banánimportja akadozik, miután legfőbb importőre, Ecuador kihúzta a gyufát Moszkvánál egy fegyverügylettel, így most jól megbüntetik azzal, hogy nem vesznek tőle banánt. A gond csak az, hogy ez nem Ecuadornak fáj, hanem az orosz lakosságnak. A nagy medve megharagudott fő banánimportőrére, és nem vásárol tőle, ám egyelőre nem talált más forrást, így hiány van a… Olvass tovább →

  • Ha azt hitte, megállt a lakbérek emelkedése, tévedett

    Bár tavaly decemberben csökkenést mutattak a lakbérárak, ez januárban már rögtön a visszájára fordult. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) oldalán közölte, hogy a januári lakbérek éves szinten országosan 13, Budapesten 12 százalékkal emelkedtek, a 2015-ös bázisidőszakinál pedig 98, illetve 88 százalékkal. Kitértek arra is, hogy az idei év első hónapjában a megfigyelt hirdetések 90 százaléka többlakásos… Olvass tovább →

  • Blikk: 300 milliót kereshetett volna EP-képviselőként Varga Judit

    A Blikk számolta ki, mennyi bevételről kell lemondani a kegyelembotrányba belebukó exminiszternek, amiért mégsem ő lesz a Fidesz EP-listavezetője. Az EP-listavezetői helyről való visszalépéssel bruttó 304 millió forintról mondott le Varga Judit, a kegyelembotrány miatt a politikától visszavonuló korábbi igazságügyminiszter – számolta ki a Blikk. A lap szerint 5 év alatt  234 millió forint illette… Olvass tovább →

  • Megszólalt a harmadik püspök is a Balog-ügyben

    Steinbach József püspök közleményéből az derült ki, minden jelen lévő vezető megszólalt a keddi ülésen. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke csütörtök este küldött közleményt arról, mi történt a keddi értekezleten, amelyről az elmúlt napokban ellentmondásos információk érkeztek. Ez volt az a fórum, ahol az esperesek és főgondnokok a kegyelmi botrány után 86 százalékban… Olvass tovább →