-
A MÁV szerint a földmunkák miatt van szükség mindkét vágány lezárására. Október 27-től három héten át mindkét vágányon szünetel majd a vasúti forgalom Biatorbágy és Szárliget között a győri fővonalon – közölte a MÁV. Mint írták, a három hónaposra tervezett pályafelújítás második, október 27-től november 17-ig tartó üteme során több mint másfél kilométer hosszan az… Olvass tovább →
-
Amikor valaki leadja régi autóját – ami nem kell, hogy roncs legyen – és vállalja, hogy a leadott jármű helyett elektromos autót vásárol, akkor ahhoz állami támogatást is kap. Magyarországon már csaknem 80 ezer zöld rendszámos jármű közlekedik, amelyek a teljes gépjárműállomány kevesebb mint 2 százalékát adják, a forgalomban viszont a környezetkímélő járművek felülreprezentáltak –… Olvass tovább →
-
Az állam most nem a mi államunk, ezért új, gondoskodó államot kell teremteni a DK elnöke szerint, aki kiadta a jelszót: “újraosztjuk a közös vagyont, közös lesz a haza, közös a döntés”. Gyurcsány Ferenc szerint új kormányra is szükség lesz, de erre is készen állnak az ellenzék legerősebb pártjaként. A haza vigyáz rád – hirdetett… Olvass tovább →
-
A felduzzadt árak miatt egyre kisebb a kereslet az újépítésű ingatlanok iránt, így a kivitelezők mindenféle extrákkal próbálják behúzni a vevőket. Egyre kevesebben tudják megfizetni a fővárosi újépítésű ingatlanokat, akik azonban mégis az új lakások mellett döntenek, egyre több extrát és csúcsminőséget szeretnének kapni a pénzükért. Tavalyhoz képest 10 százalékkal emelkedett a fővárosi átlagos négyzetméterár,… Olvass tovább →
-
A Szeged és Röszke közötti 14 kilométeres szakaszt kell tovább bővíteni, pedig a projekt ezen része alapból is 45 milliárd forintba kerül. Több mint 5,4 milliárd forint többletforrást kap a Budapest-Belgrád vasútvonal projekt, derül ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből. Orbán Viktor rendelete szerint a „Szeged-Rendező–Röszke–országhatár vasútvonal rekonstrukció projekt” eddig 45 milliárd forintos költségvetését… Olvass tovább →
-
Teljesítményalapú, egyszerűen követhető modellt dolgozott ki a Corvinus kutatója, német mintára. A gyermekvállalást jobban elismerné, a régi nyugdíjasok nem szakadnának le az frissnyugdíjasoktól, az özvegyi nyugdíj méltányosabbá válna. Mindehhez pedig a kassza nem igényelne több forrást. Magyarországnak jövő év közepéig jelentenie kell az Európai Bizottságnak arról, hogyan tervezi megreformálni a nyugdíjrendszert a hosszú- és középtávú… Olvass tovább →
-
Rendkívül összehangolt kivitelezésre és logisztikára van szükség a Paks II. beruházás most zajló építési projektjében, ahol a Duna Aszfalt mellett több társaság is jelentős gépparkkal dolgozik. Az autópályák esetében sem szokványos mennyiségű anyagot kell szakszerűen kezelnie a Duna Aszfalt Zrt.-nek a Paks II. beruházás jelenleg is zajló munkálataiban – derült ki a paksi bővítésen alvállalkozóként… Olvass tovább →
-
Az illetményekről a miniszterelnök dönt, de az ő bére automatikusan nő. „2023. július 1-jei dátummal a miniszterek, a miniszterelnök politikai igazgatója, az államtitkárok, a kormánybiztosok és a miniszterelnöki megbízottak vonatkozásában illetményváltozás nem történt” – írta a 24.hu megkeresésére a kormányiroda. A lap emlékeztet rá, hogy kormányzati vezetők illetményét tavaly június óta a kormányfő saját hatáskörben… Olvass tovább →
-
Közérdekű pert indított a Pest Vármegyei Főügyészség egy több autómárkát is forgalmazó gépjárműkereskedő ellen az új gépkocsik áremelését szabályozó szerződési rendelkezések miatt. A Pest Vármegyei Főügyészség közleményében emlékeztet, gépjármű vásárlása során az ár a vásárlói döntés egyik legmeghatározóbb eleme, hiszen jelentős összegről van általában szó. Az új gépjármű árát a piaci körülmények jelentősen befolyásolják, így… Olvass tovább →
-
A gázolaj kicsit olcsóbb lesz, a benzin nagykereskedelmi ára viszont változik. Péntektől három forinttal lejjeb megy a gázolaj átlagára – írja a holtankoljak.net. Az árváltozásokat figyelembe véve így a 95-ös benzin literenkénti átlagára 660 forint, a gázolajé 681 forint lesz. Az egy hónapja tartó folyamatos emelkedés után úgy tűnik, mintha némi csökkenésbe váltott volna a kőolaj világpiaci ára.… Olvass tovább →