Jön az orosz gáz, csak picit kevesebb

Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van, az európai vezetékrendszer működési problémái miatt az Oroszországból várt földgáz 88 százaléka érkezik hazánkba jelenleg, de a kieső mennyiséget kompenzálni fogják – közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető Alekszandr Novak energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel beszélt telefonon, és arról számolt be, hogy az elmúlt napokban jelentősen csökkent a nyugat-európai gázszállítások mennyisége, ugyanis a szankciók miatt nem érkeztek vissza a vezetékrendszer üzemeltetéséhez szükséges, korábban karbantartásra küldött eszközök.

Magyarországra ezekben a napokban a várt orosz gázmennyiség 88 százaléka érkezik be, napi 12 millió köbméter helyett nagyjából 10,6 millió köbméter, ami az ellátásbiztonság szempontjából még nem jelent problémát. A déli irányú szállítás teljesen zavartalan, naponta 9,4 millió köbméternyi gáz érkezik Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül, az Ausztria felőli útvonalon azonban kisebb mértékű visszaesés volt az említett technikai problémák miatt.

Szijjártó elmondta, Novak biztosította afelől, hogy a mostani hiányos szállításokat a Gazprom a szerződéseknek megfelelően teljesíteni fogja. A magyar kormány azt kérte, hogy a kieső mennyiséget a déli útvonalon pótolják majd, amiről technikai egyeztetések kezdődnek. „Nagy biztonságot ad nekünk a déli szállítási útvonal, ahonnan teljes egészében megérkezik a földgáz” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a hosszútávú gázvásárlási megállapodás tavalyi aláírása ismételten bizonyította az értelmét. A tárca emlékeztet, a Török Áramlat vezetéken előre egyeztetett módon, a napokban karbantartás miatt nincs forgalmazás. (MTI)

https://24.hu/kulfold/2022/06/21/orosz-ukran-haboru-elo-kozvetites-junius-21/#jon-az-orosz-gaz-csak-picit-kevesebb

#gáz #Magyarország #Törökország #Oroszország #olaj

Részvény: