Jön a pápa, ezért Novák Katalin kegyelmet adott Budaházy Györgynek

Novák Katalin köztársasági elnök széles körben ad kegyelmet a pápalátogatás alkalmából. Az államfői kegyelem pedig utolérte a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteket is, köztük Budaházy Györgyöt.

A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen, ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet – szerepel a Sándor-palota közleményében.

A dokumentumból kiderült, hogy Novák Katalin köztársasági elnök többek között kegyelmet adott a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akik esetében a szabadságvesztés felfüggesztéséről döntött. Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy hamarosan szabadulhat a börtönből Budaházy György.

A Hunnia-per résztvevői az 2007–2009-es időszakban követtek el Molotov-koktélos vagy robbantásos támadásokat az akkori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ pártirodáinál és a politikusok otthonánál. Célpont volt például a Gyurcsány-kormány titokminisztere, Szilvásy György vidéki háza, Hiller István egykori szocialista oktatási miniszter és Kóka János SZDSZ-frakcióvezető ingatlana. Felgyújtottak egy Vörös Csepel nevű szórakozóhelyet, a Broadway Jegyiroda kirakatát és két melegbárt is – idézte fel az Index.

A lap arra is emlékeztet, hogy a magát Magyarok Nyilainak nevező csoport akcióiban nem sérült meg senki, kivéve egy esetet, Csintalan Sándor megverését – emiatt a súlyos testi sértés is a vádpontok közé került. Csintalan Sándort, a Hír TV műsorvezetőjét 2007 decemberében az otthonánál, egy teremgarázsban négy álarcos verte véresre vascsövekkel.

A jelenleg a váci börtönben büntetését töltő Budaházy György köszönetet mondott Novák Katalinnak.

Forrás:https://www.napi.hu/belfold/novak-katalin-kegyelem-budahazy-gyorgy.770570.html

Részvény: