Jó hírt kaptak az idős magyarok: három nappal korábban érkezik a dupla nyugdíj

Három nappal korábban kézhez kaphatják a februári, valamint az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, és számos más nyugdíjszerű ellátást azok, akik azt postai úton kérték. Akik bankszámlára kapják a járandóságukat, azokhoz február 10-én, pénteken érkezik az utalás. Mindez több mint 2,4 millió állampolgárt érint, a februári járandóságok teljes összege pedig meghaladja a 935 milliárd forintot – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A nyugdíjemelés 2012 óta minden évben az infláció mértékéhez igazodik- hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve: a januári 15 százalékos nyugdíjemelés így a most érkező 13. havi nyugdíjra is érvényes. Egy 208 ezer forintos átlagnyugdíj esetén tehát most 416 ezer forint érkezik az idősekhez.

Azok is megkapták ezt a juttatást 13. havi ellátás címén, akiknek az ellátását a nyugdíjakkal azonos módon kell emelni, ilyen – egyebek mellett – például a rokkantsági ellátás, rokkantsági járadék, a fogyatékossági támogatás.

Beszámolt arról is, hogy a külföldön élő jogosult ellátásának EGT-, illetve egyezményes államban pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő utalása esetén a 13. havi nyugdíjat, illetve ellátást a 2023. február havi ellátással összevonva, egy tételként utalják. Hozzátette: a napokban kiutalandó 935 milliárd forintot a február havi nyugellátások és nyugdíjszerű ellátások, valamint a 13. havi nyugdíj és ellátás összege teszi ki.

Pénzcentrum

Részvény: