Izrael SMS-ben és hangüzenetben figyelmezteti a bombázásokra a Libanonban élőket, pánik tört ki

Folytatódik Izrael múlt hét közepén indított hadművelete a Hezbollah libanoni állásai ellen. A libanoni egészségügyi miniszter szerint 356 ember meghalt, 1246 pedig megsebesült az izraeli légicsapásokban, írja a BBC. A halálos áldozatok között van 24 gyerek és 42 nő.

Izrael szöveges és hangüzenetet küldött a Dél-Libanonban és az északkeleti Bekaa-völgyben élőknek, ebben figyelmeztették őket arra, hogy milyen, a Hezbollah által használt helyeket kerüljenek el. „Ha olyan településen tartózkodik, ahol a Hezbollah is jelen van, saját biztonsága érdekében hagyja el!” – szólt az üzenet. Ezt megerősítette a libanoni miniszter is, még a hivatala is kapott ilyen üzenetet. Ziad Makary az izraeli pszichológiai hadviselés részének tekinti a 80 ezer SMS-t.

Az üzenetek hatására rengeteg szülő ment a gyermekéért hétfőn délelőtt az iskolába, hogy biztonságosnak gondolt helyre szállítsa. A déli országrészből ezrek menekültek Bejrútba.

A múlt hét elején kommunikációs eszközökbe, csipogókba és walkie-talkie-kba beépített robbanóanyagokkal követtek el merényleteket a Hezbollah számos tagja ellen. Ezeket a támadásokat, amelyekben több tucat, túlnyomó többségükben a Hezbollahhoz tartozó fegyveres halt meg, és több ezren megsebesültek – és amelyeknek magyar szála is van ,– Izrael nem vállalta magára.

Az izraeli hadsereg a légicsapások céljáról azt mondta, hogy biztonságot akarnak teremteni országuk északi részén, céljuk a korábban elmenekült izraeliek visszatérésének elősegítése. Közleményükben azt írták, hogy a Hezbollah évtizedek óta fegyverként használja a polgári házakat, alagutakat, a civileket pedig élő pajzsként, így változtatva Dél-Libanont háborús övezetté.

Részvény: