Itt van Orbán Viktor nagy bejelentése: 9000 milliárd forint jut a magyar agráriumnak

A kormány 17,5 százalékról 80 százalékra fogja emelni az agártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét – mondta a miniszterelnök, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gazdakongresszusán.  

Orbán Viktor hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy a nemzeti, az uniós és várható magánbefektetői forrásokkal együtt a következő években 9000 milliárd forint jut majd az agráriumnak. Ez háromszor annyi pénz, mint amennyi eddig volt – tette hozzá. Ha ezzel nem tudjuk a magyar mezőgazdaságot modernizálni, akkor semmivel sem, ez az utolsó történelmi lehetőség, ha ezt nem ragadjuk meg, akkor versenytársaink elhúznak mellettünk   

– figyelmeztetett.

A kormányfő szerint ezzel az összeggel el kell oda jutni, hogy az agrár-feldolgozóipar 80 százalékban magyar tulajdonban legyen. Hozzátette: ha 20 százalék a külföldi és 80 százalék a magyar tulajdon az élelmiszeriparban, akkor azt is el lehet érni, hogy az emberek által fogyasztott élelmiszer 80 százalékban magyar legyen.

https://www.agrarszektor.hu/agrarpenzek/itt-van-orban-viktor-nagy-bejelentese-9000-milliard-forint-jut-a-magyar-agrariumnak.36315.html

Részvény: