Itt az MNB kamatdöntése, de az igazi izgalmak csak ezután jönnek

Kedden 30 bázisponttal 2,4 százalékra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa – jelentette be a jegybank. Mivel a jegybank irányadó eszköze november óta valójában az egyhetes jegybanki betét kamata, a mostani kamatemelés csak szimbolikusnak nevezhető. Az egynapos betét kamatának 80 bázispontos emelésével az megegyezik az alapkamattal, a folyosó tetején az egynapos hitelkamat pedig szintén 30 bázisponttal emelkedett.

November óta az egyhetes betéti kamat az irányadó eszköze az MNB-nek, ezért jóval fontosabb, hogy az elmúlt hetekben ezen az eszközén 120 bázispontot emelt a jegybank. A mostani alapkamat-emelés mindössze annyiból érdekes, hogy jelzi a piacnak: a jegybank az egyhetes betét esetében is további emelésekre készül. A kétféle kamat elvileg bármikor, bármilyen mértékben eltérhet egymástól, hiszen az alapkamat egy kiüresedett, jelentőségét veszített konstrukció, de a jegybank már jelezte, hogy előbb-utóbb normalizálja az eszköztárát és ismét egybeolvadhat két kamat. Ezt a szándékot szimbolizálja, hogy nem hagyja őket nagyon eltávolodni egymástól.

A mostani lépéssel a kamatfolyosó szélessége jelentősen csökkent, 200 bázispontra (2,4% és 4,4% között), ennek majdnem pontosan a közepén helyezkedik el az irányadó egyhetes betéti kamat, az alapkamat viszont az alsó széle.

A kamatfolyosó emelése teremti meg a mozgásteret a következő hetek kamatemeléseinek. Az egyhetes betéti kamat ugyanis nem lehet magasabb, mint az egynapos hitelkamat, mert az arbitrázslehetőséget kínálna a bankközi piacon és összekuszálná a kamatrendszert. Eddig az egynapos hitel 4,1%-os kamata jelentette a kamatfolyosó tetejét, ettől 80 bázispontra volt az irányadó egyhetes betéti kamat. Viszont legközelebb csak január 25-én ül össze a Monetáris Tanács, vagyis, ha nem akartak a novemberihez hasonló rendkívüli kamatdöntést beiktatni a heti szigorítás biztosítása érdekében, akkor biztonságosabb volt a folyosó emelése. Az egyhetes betéti kamatot így most a januári kamatdöntő ülésig 3,3%-ról 4,4%-ig, 110 bázisponttal emelheti a jegybank igazgatósága (hacsak a köztes, nem kamatmeghatározó monetáris tanácsülésen nem tolják tovább felfelé a kamatfolyosót).

AZ IRÁNYADÓ EGYHETES BETÉTI KAMATRÓL HIVATALOSAN MAJD CSAK A CSÜTÖRTÖKI TENDEREN DÖNT A JEGYBANK.

Délután jönnek még további izgalmak, hiszen 15 órakor több fontos bejelentést is tehet az MNB:

  • Megjelenik a közlemény a mai döntés indoklásával.
  • Publikálja a Monetáris Tanács friss inflációs- és GDP-előrejelzését az inflációs jelentés csütörtöki megjelenése előtt. Annyi már tudunk, hogy a jövő évi infláció prognózist 5% körüli szintre emelte a jegybank.
  • Ismét dönthettek a kötvényvásárlási program megcélzott keretösszegéről. Szeptember óta heti 40 milliárd forintos rugalmas vásárlást céloznak meg, de a múlt héten már csak 20 milliárdnyi állampapírt vett a jegybank. Nem lenne meglepő, ha most minimális összegre, heti 10-20 milliárdra fognák vissza a célt.
  • Felülvizsgálhatta a jegybank a Növekedési Kötvényprogramot, hiszen a közelmúltban Matolcsy György már utalt erre a parlamentben.
  • Szintén három órakor kezdődik Virág Barnabás sajtó háttérbeszélgetése, melyen további részleteket árulhat el a döntésről, illetve a következő hónapok kamatpályájáról és inflációs kilátásairól.
  • Az sem elképzelhetetlen, hogy az egyhetes betéti kamat csütörtöki módosításának mértékére is kaphat utalást a piac.

A délutáni fejleményekről és a piaci reakciókról a Portfolio folyamatosan tudósít.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211214/itt-az-mnb-kamatdontese-de-az-igazi-izgalmak-csak-ezutan-jonnek-516072

Részvény: